Perlekedő évszázadok [antikvár]

Részlet: I. Dr. VÁRADI-STERNBERG JÁNOS (1924—1992) EMLÉKÉRE Emlékbeszéd Váradi-Sternberg János felett* Gyászoló családtagok! Végtisztességet tevő gyülekezet! Szomorú ez a mai nap. Nemcsak azért, mert eltűntek a tél tiszta fehér színei és helyébe nem jött üde, friss tavasz, hogy inkább őszi, szomorú hangulatot sugall a természet, hanem azért is, mert gyászol egy nemzet Akadémiája. A kárpátaljai és egyben az egyetemes magyarság szellemi életéből eltűnt egy üde, tiszta fényt és melegséget sugárzó személyiség, az anyaország szívében életének 69. évében elhunyt DR. VÁRADI-STERNBERG JÁNOS történészprofesszor, az Ungvári Állami Egyetem nyugalmazott tanára, a Hungarológiai Központ volt tudományos főmunkatársa, a MTA Petőfi Bizottságának tagja, a mindenki által tisztelt kedves János bácsi, tanítómesterünk. Tudtuk, hogy beteg, de ismerve őt, s az iránta érzett megkülönböztetett tisztelet és rajongás közben nem hittük és nehezen hisszük mind a mai napig, hogy vele szemben is győzhet, őt is elérheti a halál, hisz egész jelleme friss volt, felfogása fiatalos, és aki beszélt vele, másodpercek alatt elfelejtette, hogy talán beteg, törékeny és megviselt emberrel társalog. Kedves János bácsi, most már örökre így maradsz meg bennünk, ilyen fiatalosan, frissen és konokul harcolva a kór, a betegség ellen. Halála váratlanul és felkészületlenül ért bennünket. Váratlanul, hiszen kora még viszonylag nem volt magas, s amikor teste már szívósan küzdött az elmúlás ellen, akkor is az ifjúságától végigkísérő tenniakarással várta felépülését. Felkészületlenül, hiszen tevékenysége páratlan széles körű volt, ami elvesztését nem egy területen hatalmas és pótolhatatlan hiányként érzékelteti. Nagy űr maradt utána, hiszen amúgy is kevesen vagyunk, s ezentúl nem lesz aki szakmai tanácsaival, bölcsességével és meg- * Elhangzott a neves tudós ungvári temetésén, 1992. február 28-án. 5