Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye II. (töredék) [antikvár]

Részlet: A VÁRMEGYE NÉPE. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye lakossága, mint maga a vármegye természetrajzi képe, két főrészre oszlik. Az ország települési viszonyainak megfelelően, a vármegye hatalmas, alföldi síkját tiszta magyarság lakja, éjszaki hegyes-völgyes, alacsony hegylánczokkal borított részét viszont német, tót, szerb, illir stb. nemzetiségek. Az egész vármegye jellege azért mégis teljesen magyar, mert hisz a vármegye 883,591 főnyi lakosságából 809,079 beszél magyarul s így csupán 8.5% nem beszél. Anyanyelv szerint pedig 82%-a magyar, a mi olyan domináló arány, hogy a vármegye a legtisztább magyar lakosságúak közé tartozik. A lakosság azonban, sem a magyar, sem a nemzetiségi, nem őslakó a vármegyében. Hajdan, főleg a török korban, a vármegye valóságos országútja volt mindenféle török-tatár-német-magyar hadaknak s a nép szakadatlan zaklatásnak kitéve tengődött, ha ugyan el nem hurczolkodott e vidékről, vagy épen rabszolgaságra nem hurczolták el őket. A török kor után a XVIII. század első felében telepítették be részint a kormány intézkedései, részint a népség szabad mozgalma a vármegyét. Ekkor hozták a németeket, tótokat s a többi nemzetiségeket, s ekkor alakultak a más vármegyékből szabadon beköltöző magyarsággal vegyesen a vármegye nagy községei. Tehát alig élt két évszázadot itt a vármegye népének főtömege, de azért már annyira kialakult népélete, észjárása, hagyományai s ethnográfiai belső jelleme, hogy egységessé lett e területen s más vármegyék, más vidékek népétől különböző. A magyarság uralkodó szelleme hatotta át az egész népet, s az alföldi idegen telepítések egészen beolvadtak, felszívódtak, elveszítették régi, magukkal hozott lelki világukat s ma csupán anthropologiai jelekből, nevük és vallásuk után ismerünk rá eredetükre. Ez alól az erős, átformáló hatás alól csupán a főváros környékén levő sváb falvak vonták ki eddig magukat, a minek főoka, hogy ezek aránylag nagy tömegben élnek együtt s húsz-harmincz község népe élvén egymás szomszédságában, meglehetősen jó alkalmuk volt rá, hogy régi nyelvükön megéljenek s így régi szokásaikat is megőrizhessék.