Petőfi Sopronban (minikönyv) [antikvár]

Petőfi Sopronban. Tizenhétéves fiatal ember. Szinte gyermek még. De az életiskola jó néhány keserves osztályát kijárta már. Volt tehetős szülők gyermeke, azok elszegényedtek, rokonok gyámolítottja lett, majd diákból színész és végre vézna gyermekvállaira felölti a császár kabátját. Itt Sopronban. 1839 őszén. Ki hinné, hogy e viharvert fiatal lélekben a leendő sas szárnya tollasodik. A lángész megérzi a másik zsenit, még mikor csírázik: bimbójában felismeri a pompázó feslendő virágot; de a gyenge testü közkatona Sopronban nem talált ilyen lángészre. Barátai, jólelkű diákok megsajnálták és tán a hajdani jobb napokra emlékezve támogatták, ezt is annyival könnyebben tehették, mert nem testi táplálékot kért tőlük, hanem szellemit... És amikor a fiu szeme tüzesen kigyult és látnoki erővel arról beszélt, hogy nagy ember lesz, nevetve hátba verték büntetésből, amiért beszéde cigányutra tévedt...