Régi szegedi kocsmák (minikönyv) [antikvár]

Részlet a könyvből: "Meg akarjuk menteni az elfeledéstől azokat a nevezetes régi szegedi kocsmákat, amelyekben a kispolgárság meg a hivatalnoki kar töltötte szabadidejét. A közszolgálat abban az időben délután is tartott, hat órakor pedig ontották a hivatalok a népeket, hogy üdítő berkekbe vonuljanak három deci elszopogatására, részint derűt szerezni a vacsorához, főleg társadalmi életet élni. Mert mi történik a világgal, ha nem beszélik meg az eseményeket, nem gáncsoskodtak a tekintetes tanácson, amely kedvükre való határozatokat csak elvétve hoz. - Nincs ez így jól, sehogyan sincsen - csóválták fejüket, borús tekintetet vetve az italra, amely sosem tudott lépést tartani a szódával. Hol az egyik fogyott el hamarabb, hol a másik, ami kiengesztelődő pótlást vont maga után, míg végre találkoztak, és helyreállt az egyensúly. (Azonban csak az italmennyiségek szempontjából, mert a hazafelé tartó lépések egyensúlyáért már nem állunk jót.) Terítékre került ilyenkor az országos politika is, mégpedig a helyinél nem kevesebb kifogással, úgy lefercsizték a polgármestert, és pistázták Tiszát, ahogy azzal az apja sem tette, mindössze azt felejtették el megmondani, hogy hogyan kellene jól csinálni azt, amit ők rossznak minősítettek? (Ebben a tekintetben aztán semmiféle szemrehányás ne érintse derék eleinket, mert ma sincs különben. Mire való hát az a nagy okoskodás?) Kisemberek ilyenkor váltak megbámulni való gerinces egyéniségekké. Napközben megmutatkozó szerény összehúzódottságuk a világért el nem árulta volna a hősi lelket, amely naplementéig szunnyadt, hogy akkor törjön ki, eget kérve."