Remény, szerencse és tudatosság a népesedéstörténeti kutatásban [antikvár]

Remény, szerencse és tudatosság a népesedéstörténeti kutatásbanA Kupuszinára költözött bátyaiak példája1989 szeptemberében egy verőfényes koraőszi délután Silling Istvánnal, a Zombor környéki Kupuszina helység magyar hagyományvilágának kutatójával sétálgattam a kupuszinai temetőben. Meglepetéssel tapasztaltam, hogy föltűnően sok az olyan sírkereszt, amelyen a Guzsvány, a Hodován és a Maros családnév olvasható. Ezek a nevek a Kalocsa környéki Bátyát és Dusnokot juttatták eszembe, mivel kutatásaim során ott találkoztam velük. Rövid tájékoztatás után kiderült, hogy Kupuszinán a XX. század utolsó évtizedfordulóján is viszonylag sok Guzsvány, Hodovány, Maros és hasonló, számomra ,,bátyaias", ,,dusnokias" családnevű lakos él, akik közel hetve évvel a trianoni impériumváltozás után a délszláv népek nagy Jugoszláviájában öntudatos magyarként viselkednek. Ezzel szemben a bátyai és dusnoki névrokonaik Magyarország területén rác-ként határozzák meg magukat. A rác népnév a köznyelvi magyar jelentéssel ellentétben Bátyán és Dusnokon nem nem görögkeleti szerbet, hanem katolikus délszlávot jelent.