Rimaszombat [antikvár]

A turistakalauzok legjelesebb művelőjének, a rimaszombati Szombathy Viktor emlékének ajánlom Előszó helyett Szentpétery Sámuel, a gömöri református egyházmegye néhai esperese írja Bodon Ábrahámról és Antalról, azaz a „két Bodon"-ról szóló emlékezésében, hogy szűkebb hazájukban, a Vály-völgyén annyira tisztelték őket, hogy haláluk után a főgondnoki széket üresen hagyták, s komoly döntések meghozatala előtt - ha magukban is -rendre feltették a kérdést: vajon mit szólnának hozzá, ha élnének? Egy kicsit így vagyok én is. Vajon mit szólna Viktor bácsi, ha élne? Ő maga is „gyüker" volt (a városban az ősi, rimaszombati gyökerű családokból származó polgárokat illették ezzel a jelzővel), Rimaszombatot belülről ismerte, annak szinte maga is része volt. Erről mindenki meggyőződhet az itt közölt városportréja olvasásakor. Én - noha itt születtem - nem mondhatom el ezt magamról, hisz nem itt eszméltem a világra. (A régi szombatiak talán rám is azt mondanák: afféle „gallycsapta" ember - ahogy hajdanán a jövevényeket nevezték). Emlékszem, kassai iparistaként, osztályfőnökömtől, az „Oszi"-tól, azaz Dr. Kováts Miklóstól hallottam először a „Bátyi" kifejezést. Budapesti egyetemistaként a néprajz tanszék akkori vezetője, Tálasi István professzor úr (nekünk, hallgatóknak, bennfentesen csak „Tál apó") kérdezte tőlem egy alkalommal a maga dörmögő hangján: „Pista, tudja-e miről volt híres Bátyi?" - Mit mondjak, nem tudtam. - Ő azonban a válaszra sem várva, folytatta: „Hát a kenyeréről!" Jelképesen szólva 1977-től eszem a „bátyi kenyeret", amely persze ekkor már korántsem a helyi kenyérsütő asszonyok portékája volt. 1988-tól családostul itt telepedtünk meg. Sorsosa vagyok azóta a városnak. Az Úristen