Sárospataki kaleidoszkóp [antikvár]

ELŐSZÓ, avagy ÜNNEPI PÁTENS (Karácsony estéje közeledtével, - hajdanában - mindig nagy sürgés-forgás, mozgolódás támadt Patakon az ősi Református Kollégiumban. Érthető volt ez a nemes izgalom... Hiszen a szeptemberi „bevonulás" óta csak most, december végén készülődhettek először haza szabadságra, vakációra a pecurok, mendurok, prepák és a tiszteletes tógátus diákok. Csodálatos módon, most sem annyira haza, mint inkább az ünnepekre készülődtek. A nagyobbak, avult prédikációs könyvekből szorgalmasan tanulták a templomokban elmondandó „szentbeszédeket", a kisebbek pedig buzgón magolták a falusi házak „pitvarai"-ban eldarálandó ünnepköszöntő versikéket. Legációba, mendikációba - követségbe és kéregetőbe - készülődtek ilyenkor karácsonytájt az öreg Kollégium ifjú prófétái. Mi tagadás, - a Kollégium haszna mellett a sajátmaguk fenntartásához szükséges, némi obulusok reménységével is... De, hogy szégyenteljes „belesülés" ne legyen az ünnepi attrakciók vége, a jól megtanult és begyakorolt szöveget, „szent mondókákat" a professzor urak előtt fel is kellett mondani. „Futás"-nak hívták Patakon ezt a nemszeretem szertartást. Mintha csak ez a szó is ékesen dokumentálná, hogy a pataki diák „örök mozgó"... Mindig úton van, lót-fut, minden akadályon, nehézségen áttöri magát, különösen pedig akkor, ha valamilyen nemes cél eléréséről, értelmes feladat megoldásáról van szó.