Schneider Miklós emlékezete [antikvár]

A MAGYAR LEVÉLTÁRÜGY ÖTNEGYED SZÁZADAA Nógrád megyei Levéltár tavasszal felkért arra, hogy az ősszel rendezendő ülésszakán tartsak előadást levél-tártörténeti témából. Úgy gondoltam, összefoglalom, hogyan látom a magyar levéltárak helyzetét az elkerülhetetlen jövő küszöbén. Az 1867. évi kiegyezéssel, illetve a Magyar Országos Levéltár 1874. évi átszervezésekor" megkezdődött korszaka után már elkezdődött az informatikainak mondott új korszak és feltartóztathatatlanul nyomul előre. Ezért sem látszik haszontalannak a múlt fejlődésének egyes szakaszait megvizsgálni, hogy a jövő minél szilárdabb bázisra épülhessen.Előre kell bocsátanom, hogy a felvázolandó kép lényegében múltbeli tapasztalatokra épül és két forráscsoportra" támaszkodik. Az egyik hazai. Több levéltártörténeti témához gyűjtöttem adatokat az Országos Levéltár 1874 utáni irattári anyagában. Megismerhettem Pauler Gyula gondjait és erőfeszítéseit, Csánki Dezső érdemeit az új épület megépítése és felszerelése terén, majd részese voltam Ember Győző koncepciójának végrehajtásában, hogy tudniillik a birtokolt iratanyagot - amennyire lehetséges - a proveniencia elve alapján rendezni, majd leírni kell, mert e nélkül nem lehet eredményes, korszerű munkát végezni. A másik külföldi. Mint a Levéltárak Országos Központjának vezetője csak az NDK néhány levéltárát, meg útbaejtve" Prágát és T0eboö-t, a Schwarzenbergek impozáns levéltárát kerestem fel és folytattam megbeszéléseket. Ezen kívül 1956-tól a Nemzetközi Levéltári Tanács mikrofilmbizottságának titkáraként külföldi útjaim ugrásszerűen megszaporodtak, és megjelentek a külföldi meghívások, megbízások is. Húsz körül van azoknak az országoknak a száma, ahol levéltárakat meglátogattam (volt, hogy néhányat több alkalommal) és külföldi magánutazásom alkalmával is szerét ejtettem levéltárak meglátogatásának. Láttam irigylésre méltóan megépített és felszerelt levéltárakat, szomorú helyzetben