Selye János Gimnázium évkönyv 2005-2006 [antikvár]

ELOSZO (iskolánk igazgatójának zárszava a 2006. szeptember 16-i ünnepségen) Tisztelt Vendégeink, Tisztelt Elnökasszony, Államtitkár Úr, Polgármester Úr, Alelnök Úr, Tisztelt Egyházi és Világi Méltóságok! Nem marad más hátra számomra a zárszóban, mint hogy mindenkinek, aki az elmúlt 55 évben munkájával, tevékenységével segítette a gimnázium működését, fejlődését, megköszönjem e tevékenységet. Előtte engedjenek meg egypár gondolatot. A magyar filmművészet egyik jelentős alakja Szőcs István. Csak két filmet rendezett Magyarországon, az első az Emberek a havason, a másik pedig az Ének a búzamezőkről. Ezen a filmen két korszak cenzúrája is fennakadt. Először 1943-ban próbálták betiltani, mert túl orosz-barátnak, majd 1948-ban, mert orosz-ellenesnek találták. Támadták a film pesszimista hangulatát. Erre reagált Szőcs, aki kifejtette, hogy a film igenis optimista. A gyengébbek kedvéért le is fordította alkotói üzenetét. Idézem: "Akármilyen nyomorúság és pusztítás szakadjon az emberiségre, az élet erősebb a haláhiál. Szántanak és vetnek az új életbe vetett hittel és bizalommal." 1945. június 28-án az iskolaügyi megbízotti hivatal megszünteti iskolánkat. 660 diák és 50 fős tantestület került az utcára. Pár hónapon belül diákjaink, tanáraink többsége elveszti állampolgárságát. Padlásaikat lesöprik, földjeiket elvesztik, elvették, a családok egy részét Csehországba deportálják, másik részét pedig Magyarországra. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy a halál erősebb az életnél. Nincs hol szántani és vetni, nincs iskola. A hatalom úgy gondolta, hogy lefejezte a szlovákiai magyarságot, amely pár évtizeden belül beolvad és megszűnik létezni. De az emberek a lelkük mélyén tudták és érezték, hogy az élet erősebb a halálnál, hittek és bizakodtak. Élni és túlélni. Közben embemek maradi. Ez volt az a vezérfonal, amely mentén megpróbáltak éhii, gondolkodni és tevékenykedni. Túléltük. 1950. augusztus 31-én az Új Szóban a következő hirdetés jelent meg: „Beíratások a komámói magyarnyelvű gimnáziumba. Az Iskolaügyi, Tudományos és Művészeti Megbízotti Hivatal felhívása a Komámói magyar tannyelvű gimnáziumba való beíratás tárgyában." Ezt a hirdetést 1950. augusztus 31-én közölték, és másnap indult az iskola. Itt szeretném megköszönni Öregdiákjainknak, azoknak, aki ma átvették tőlünk az Arany Matúra oklevelet, hogy vállalták a magyar iskolát, mert tudták, hogy az igazi tudás az anyanyelven szerzett ismeret. Itt szeretnék köszönetet mondani azon tanárkollégáinknak, akik 55 évvel ezelőtt vállalták a munkát, tehetségükkel, tudásukkal, szorgalmukkal újraindították az iskolát. 55 évvel később képletesen szólva e szántás és vetés termését aratjuk, s remélhetőleg még sokáig aratni fogjuk. Hisz láthatták, hallhatták, diákjaink bejárták az egész világot, hirdetik, hogy az anyanyelven megszerzett tudásra lehet építeni. Büszkék vagyunk arra, hogy itt a gimnáziumban nem szlovákiai napszámosokat, hanem részvényeseket nevelüáik. A tanári kar nemcsak tanított, de nevelt is a bencés hagyományokra építve. Nem lehet az iskola életéből száz, ezer évet kitörölni. Ez a hagyomány kötelez bennünket. Belépünk az épületbe, érezzük, hogy ott van a falak között nemcsak a szellemi tudás, de maga az erkölcsi tőke is. Fontos számunkra, hogy a három egyház képviselői együtt szóltak hozzánk. Oldás és kötés. A mi legfontosabb feladatunk összekötni dolgainkat, nem pedig szétválasztani. Vannak olyan dolgok, amelyek összetartoznak, azokat erősíteni kell, amelyek esetleg széthúzást idéznek elő, azokat pedig gyengíteni.