Studia Comitatensia 29. [antikvár]

Részlet:NOVÁK LÁSZLÓ FERENC(Arany János Múzeum, Nagykőrös)NYOMÁSOS HATÁRHASZNÁLAT ÉS TERMINOLÓGIÁIAz Alföld településhálózatában - a sajnálatos történeti viszonyok, háborúság miatt - jelentős változások álltak be a XVl-XVIl. században, a török hódoltság korában. Különösen a XVI. század végén, a tizenötéves háború idején érte pusztulás a településállományt.' A Duna-Tisza köze Váctól Titelig szinte lakatlanná vált, ugyancsak az Alföld középső területei, mint Békés, Bihar, Csanád.' Csupán kevés helység vészelte át az emberpróbáló időket. Közöttük is azok, amelyek jó geográfiai adottságuknak megfelelően épségben maradhattak, sőt jelentős gyarapodáson mentek keresztül. Ezek között szükséges kiemelni azokat a mezővárosokat, amelyek a török jóvoltából kiváltsággal rendelkeztek, mint hász városok (Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét, Halas, Jászberény). Kedvező helyzetet élvezhetett Debrecen, s a XVII. század elejétől a Bocskai által hajdúkkal telepített Hajdúság. Nagjrvárad 1660-ban történt eleste után újabb csapás érte az Alföld településállományát. A török hadak végig dúlták (Szejdi-járás), s még a Kisalföldre is felvonultak, elfoglalva 1663-ban Érsekújvár várát. Az 1680-as években a török alóli felszabadító háborúk újabb szenvedést zúdítottak az Alföld lakosságára, ami a helységek újabb ideiglenes vagy végleges elpusztulását eredményezte.' A török kiűzése után még nem állt helyre a rend, csupán a Rákóczi szabadságharcot követően, 1711 után köszöntött be a nyugalom. Kezdetét vehette az Alföld lakatlarmá vált vidékeinek újrané-pesítése."A településrendszer változása, a kisebb falvak pusztulása, a nagyhatárú mezővárosok kialakulása a határhasználat rendszerét alapvetően befolyásolta. Annál is inkább, mivel a törők hódítás megakadályozta a feudális viszonyok megmerevedését az Alföldön, a jobbágy telekszervezet kialakulását, ami lehetővé tette a kötetlen határhasználat vú-ágzását. A földesurak elmenekültek, a jobbágyok, mezővárosi cívisek viszonylag önállóan szervezhették életüket, építhették ki a mezővárosi autonómiát.A Xlll-XlV. századi depopuláció során az alföldi mezővárosok tágas törzshatára alakult ki Kecskeméten, Nagykőrösön, Cegléden át Debrecenig. A XVl-XVll. században folytatódott a gyarapodás, jelentős számú elpusztult falu határával, pusztákkal (praedium) növelve a mezővárosok területét. Földbőség állt elő, s ki-ki az egyes mezővárosokban igás erejéhez mérten foghatott föl földet szántásra-vetésre. A Duna-Tisza közén mezeikertek" alakultak ki a Három Város, Halas határán, ahol kötetlenül lehetett földműveléstfolytatni, valamint füvet lehetett kaszálni. A kisebb helységekben is ez a földművelési rendszer alakult ki. Tudjuk, hogy Buda eleste idején (1541) pusztult el a kisnemesek által lakott Bődreegyháza, s a szomszédos pótharasztiak ott mezeikerteket használtak, szán-tottak-vetettek, s onnan hordták át falujukba a szénát.' Nyársapáton is mezeikertes határ volt." Az Alföld más vidékein, így a Hajdúságban, Debrecen tágas határán is a kötetlen határhasználat alakulhatott ki a XVII. században. Hajdúböszörmény határán például legelőváltó, vagy parlagoló rendszerben (ú.n. egy nyomásban) használták a földeket. A jószág legelte a füvet, megtrágyázta, lelkesítette" a földet, amelyet feltörtek, és szántással művelték.' Debrecen távol eső pusztáin szállások alakultak ki. A földet szántották, de a takarmányt is oda hordták össze, s a jószágot télen ott tartották, a cívis gazda őrizete alatt."A főldbőség tehát nem tette szükségessé a földművelő gazdálkodás, a határhasználat rendjének korlátozását. Valójában egy nyomásos" gazdálkodás volt érvényben: a legelőnek használt főidet földművelésre fordították, majd annak kimerülése után - legelőnek fordítva -, ismét pihentették, a jószággal trágyáz-tatták. A XVIII. század első felében újranépesedett helységekben is a szabadfoglalás elve érvényesült, mert ki-ki jószágállománya, teherbíró képessége alapján vehetett birtokba megfelelő földterületet. Ezt az is elősegítette, hogy a jobbágy helységekben rendszerint a földesúr nem gördített akadályt a földhasználat elé, bevett szokás szerint", vagy kontraktusban előírtak szerint követelte meg a jobbágyoktól az adót, különböző munka- és egyéb szolgálatokat. Alapvető kritériumnak tekinthető az, hogy úrbárium hiányában, nem alakult ki a jobbágy telekszervezet, amely - Mária Terézia 1767-es úrbérrendelete nyomán - zsinórmértékül szolgált a jobbágy településrendszer kialakításának.Az 1767. évi úrbérrendelet nyomán Magyarország szerte kilenc kérdőpontban tájékozódott a felsőbb hatóság a földesúr-jobbágy kapcsolatrendszeréről, az adózásról, a gazdálkodás módjáról, jövedelmezőségéről. Pest-Pilis-Solt vármegyében már 1768-1769-ben elvégezték a felmérését,' de az Alföld más vidékein is 1770-ig befejezték a munkát. A jobbágy feleleteiből megismerhető a korábbi határhasználati rendszer. Erre vonatkozóan a Közép-Tiszavidékről hozunk fel példákat.A mezőtúri jobbágyok egy részének az Aspremont jusson földbirtokos Peluska Krisztina már 1756-ban