Szeged 2003. szeptember [antikvár]

Az értékek elkötelezettje Az idő visszafelé - mindig rövidülésben érzékelhető. Az ember életében „elszállnak" az évek, „elszaladnak" a napok - ma még tipegő kisgyerek vagy kajla kamasz csemeténk holnap már komoly, felnőtt ember. Egy folyóirat története, „élete" - más. Nehéz megmondani, mennyi is a lapszámok folyamatában 15 esztendő. De a mostanában körülöttünk történő dolgok segítenek, hogy kimondjuk: sok. Nagyon sok. Most, amikor a média egyéb területein napok alatt születnek és tűnnek el „sztárok", ma, amikor lapok alakulnak és szűnnek meg hónapok alatt, amikor egy hétig kedvenc egy tévéműsor és a következő héten már a kutya sem emlékszik sem témáira, sem „személyiségeire", nos, manapság tizenöt esztendő komoly múlt, már-már történelem. És tudjuk jól, a múlt, a hagyomány: kötelez. Különösen kötelez akkor, amikor a folyóirat - ráadásul - címében is fölvállalja, hogy egyetlen érték köré szerveződik, és ez az egyetlen érték a szegediség. „Szegednek népe, nemzetem büszkesége " - idézzük Kossuth Lajost, és megmelegszik a szívünk tája akkor is, ha tudjuk, ma nem a „nemzet büszkesége" címre pályázunk, csupán magunk szeretnénk büszkék lenni magunkra, annál is inkább, mert erre, ha értékeinkkel jól sáfárkodunk, minden okunk megvan. Jó, ha ezt a büszkeséget állandóan ébren tartjuk. Mert alkotni, újat létrehozni, akarni - csak fölemelt fővel lehet. Polgármesterként - és magánemberként is - engem mindig zavart a „szomszéd rétje mindig zöldebb"-szemlélet. Mindig irritáltak a Szeged „kibocsátó", „elbocsátó", sőt egyenesen „eltaszító" voltáról szóló történetek. Többek között ugyanis éppen a Szeged az ékes példa: az értékek itt vannak. Az értékek hordozói, e lap szerzői, a kiváló elmék, tudósok, művészek, pedagógusok - itt vannak. Ha önmaguktól nehezen mutatkoznának, hát meg kell őket mutatni. S ha tizenöt éve változatlan az igény arra, hogy megismerjük őket, az azt jelenti: a szö-gedi nemzet kíváncsi az értékeire, szeretné megismerni múltját, miivészetét, épített környezetét, tudományát - s az itt születő gondolatokat. Juhász Gyula városában, Móra „szerkesztő úr" városában talán még annyira sem lehet igaz, mint máshol: az embereket immár nem érdekli a hagyományos, literátus újságírás. Hogy csupán a gyorsan fogyasztható, „eldobható" információkra kíváncsiak. Itt, ahol már a reformkorban polgári kaszinóba jártak az emberek eszmét cserélni, ahol az olvasókör hagyományai évszázados múltra nyúlnak vissza, ahol a takarékosság, tisztaság és tisztesség erénye mellett mindig érdem volt műveltnek, tanultnak lenni és a vidéki életmód tempóssága is megengedte a ráérősebb - egyben alaposabb gondolkodást, nem szorítkozhatunk ma sem a mégoly fontos, ám sokszor csak felületes tájékozódást lehetővé tevő hírőzónre. Kell az olvasnivaló. Még akkor is, ha tudjuk, e hitvallás képviselői, köztük a Szeged szerkesztői sokszor hihetetíen küzdelmet folytatnak - no nem nézeteik elfogadtatásáért, azokkal elvben mindenki egyetért - hanem piaci fennmaradásukért, anyagi, üzleti túlélésükért. Hiszem, hogy a jövő - immár európai uniós - Magyarországán az európaiságnak ez a jellemzője, fokmérője is jobban megmutatkozik: a nemcsak az üzleti hasznot mérlegelő, hanem az üzleti haszon nyereségének egy részét az értékeket fölmutató és őrző tartományokba visszaforgató mecenatúra is stabilabban, kiszámíthatóbban lesz jelen. Ennek városunkban már szintén vannak jelei. Mindig büszkék voltunk „fesztiválváros" mivoltunkra - ebben az esztendőben viszont a programoknak már olyan bőségét, sokszínűségét sikerült fölmutatnunk, hogy az üzleti világ is fölfedezte a „múzsák körtáncában" rejlő lehetőséget. Számos magáncég csadakozott részprogramok szervezésével a folyamathoz, de volt olyan - Magyarországon nagy tőkeerejűnek, kiemelkedőnek számító vállalat, amely magát a szegedi nyarat támogatta - igen hathatósan. Ami pedig a tudományt illeti: ez a városvezetés mindig hittel hitte és vallotta, hogy Szegednek nem csak a szlogen szintjén kell szellemi tőkéjére támaszkodni. Amikor a XXL század kihívásaihoz, a város újjászületésének feltételeihez kerestünk stratégiai kitörési pontokat, az adottságok között elsőként vettük számba ezt a bizonyos, sokat emlegetett „szürkeállományt". így alakult meg a megye, a város és az egyetem közötti együttműködés, így alapítottuk a jövő tudományának számító biotechnológia, genomika fejlesztésére, későbbi gyakorlati hasznosítására a Biopoliszt. Emiatt az adottság miatt tekintjük elsőrendűnek az informatikai fejlesztéseket, ezért lehet gazdasági fejlődésünk motorja a logisztika. Ezért reméljük, hogy a Szegedet forgatók is hasznos gondolatokkal segítenek majd minket, a Szegedet szerkesztők pedig -hagyományaikhoz híven - mindig meggyőzik olvasóikat arról, hogy a szellemi kisugárzás hagyomány és jövő, elmélet és gyakorlat, természet- és társadalomtudomány, kultúra és művészet együtt. A kisugárzás persze, azt is jelenti, hogy a szegediség nem maradhat meg a körtöltésen belül. S nem lehet a „pa-prika-szalámi-boszorkány" immár idegenforgalmi csábítónak is kevés bűvöletében szegedinek lenni. Ez a város régióközpont - s ezt a szerepet immár sem vitatni, sem elvenni nem lehet tőle. A jövő Európája pedig a régiók Európája - ehhez szükséges felkészültséggel, tudással, méltósággal kell feladatunkhoz hozzáállni. S ha mi leszünk - márpedig mi leszünk - Európa kapuja, ezt a kisugárzást kell továbbítanunk a szélrózsa minden irányába, oda, ahol még magyarul beszélnek, s oda is, ahol már nem. Óriási felelősség - de hiszem, hogy kinek-kinek a maga területén örömmel vállalt kihívás is. A Szeged - már bizonyított. Tizenöt éven át bizonyította, hogy elkötelezett az értékek - és a szegediség mellett. A következő tizenöt évben sem lesz kisebb a feladata. Bízom benne, hogy továbbra is segít idehozni, megtartani, és fölmutatni mindent, ami szép, ami nemes - és amit érdemes. ^ Dr. Botka László polgármester SZEGED