Szeged 2015. június [antikvár]

Az Isten szavát meghalló Ábrahám azt a jóslatot kapta, hogy benne áldatnak meg a föld népei, tehát az emberiség a személyes és világon túli igazság fényében fogja majd át létének végső kérdését. A kinyilatkoztatást kapó pátriárka és leszármazottai, Izrael fiai, akik sorsukat az igazságra bízták, arra rendeltettek, hogy míg nem látható a világban az igazság, addig Isten szavának letéteményesei kizárólag a személyes életközösséggel föltétlen azonosuló igaz emberek, arisztokraták legyenek, tehát számukra elfogadhatatlannak, maguktól idegennek tartsák az igazságot a világban kereső, a létre meddőn kérdező szerepet. a polgár világhoz igazodását. A próféták azonban már nem a választott népnek a többi néptől elkülönülését hangsúlyozták, őket a pátriárkáktól eltérően az a tudat hatotta át, hogy Jahve, a magát Izraelnek kinyilatkoztató igazság számot tart a többi nép érdeklődésére is, mert még a választott népet elhurcoló Babilonnak is ő intézi a sorsát. Ezzel kezdődött a kinyilatkozás emberteremtő erejének kibontása, a személyes életközösségben folyó igazságtapasztalás elé az egyéni létrekérdezést, az egyén világba vetettségét állító polgári létezésnek, az emberi természet ontológiailag el nem hanyagolható másik tényezőjének az érdeklődés körébe vonása.