Szegedi könyvtári műhely 1985/4. [antikvár]

HORVÁTH DEZSŐA régi Szeged megszűnt tanyai iskoláiNem akarom eltúlozni az érzelmeket, de nekem mindig fáj, ha megszűnt tanyai iskolát látok. Talán azért, mert hosszabb ideig soha nem tanítottam bennük ? Mérgesi tanár koromban egy hétig helyettesítettem Késő Vince iskolájában. Egyszerűen csak külterületi iskolának nevezték. Nyilván azért maradhatott meg ez a hivatalízű elnevezés, mert ott csak ez az egy volt, nem kellett mástól megkülönböztetni. Érdekelt a dolog, mert ráadásul alsósokat kellett tanítanom, és elhatároztam, mindent kipróbálok, amihez csak hozzáférhetek. Emlékszem arra is, mennyit kínlódtunk az egyik gyerekkel, amíg a hármast és az E betűt meg tudta különböztetni egymástól. Egyik jobbra nézett, a másik balra. Aztán jött az M betű. Majdnem olyan az is, csak másként áll. Fülembe cseng most is, amikor szintén elsős mondta: tő évönni tilencet". Sajnálom ezt az iskolát is, mint a többit, pedig józan fejjel azt is tudom, hogy a fejlődés szüntette meg őket. Hadd tanuljanak a gyerekek jól fölszerelt, központi iskolában, hadd induljanak egyenlő eséllyel! Bár az egyenlő esélyből igen sokszor lett egyenlő hátrány, mert igen gyorsan agyonzsúfolódtak a benti iskolák. Az ősember értett hozzá, hogyan kell zsugorítva temetni a halottait, mi mintha ahhoz értenénk jobban, hogyan kell zsugorítva élnünk. Mondhatnám úgy is, arra törekszik korunk, hogyan lehetne kalitkába zárva , tenyészteni" az embert. Kicsi lakást ad neki, összeesni is meggyűrődve lehet csak benne, az iskolában pedig mozdulni se nagyon tud a gyerek, mert nincsen számára hely.Osztatlan falusi iskolában kezdtem én is, máig sajnálom, hogy átszervezték. Testvéreimtől jóval a tanköteles kor előtt megtanultam írni és olvasni, maradt tehát időm, hogy akár a negyedikesek vagy a nyolcadikosok anyagába is belefüleljek. Bele is segítettem néha, a nagyobbak örök szégyenére, és a magam örök hasznára. Talán innen magyarázható, hogy később is előbbre jártam osztálytársaimnál, még gimnáziumban is. Azt persze nem tudhatom, hány jutott volna többre, ha van ideje többet foglalkoznia vele a tanítónknak. Erősen elfogult vagyok tehát az összevont tagozatok mellett, mert szerencsémre kiváló tanítóim is voltak. Hogyne emlegetném szívesen őket most, amikor már-már hivatalosan is elismerjük, hogy a tanyai iskolák körzetesítését", megszüntetését is elsiettük.Emlékszem rá, kiadta a kormányzat egyik kezével, hogy meg kell teremtenünk a korszerű oktatás föltételeit tanyán is, és hatalmas erőbedobással, többnyire társadalmi munkával villanyt is vittünk szinte minden iskolába; azután egy másik titkos kéz szépen megszüntette őket. Az egyik és a másik kéz természetesen ugyanannak a minisztériumnak a két keze volt. Arra a mozgalomra is emlékszem, hogy adjunk televíziót minden iskolának. Vállalatok versenyeztek, hogy ők is adhassanak. Pedig akkor már dolgozott valahol a másik kéz is. Napjainkban már csak arra lehet erőnk, hogy néhány tanyán maradt tanítót néha-néha meglátogassunk. Nem nagy teher, nagyon fogynak.Legfőbb érv az volt, hogy tanyán nem lehet oroszt tanulni; aki tehát fölsőbb iskolába akar jutni, kimondhatatlan hátránnyal indul. Ezt a mesét" én is bevettem, egészen addig, amíg mostani körutamon be nem toppantam Csengele még működő egyetlen tanyai iskolájába. Azt hallom a tanítónőtől, dicséretet kap mindig a benti fölsős kollégáitól, mert az ő diákjainak a legjobb az orosz kiejtésük. Tanulnak oroszt? Hogyne 1 Itt a magnetofon, fülükre akasztják a hallgatót, és született orosz szájából hallják a jól földolgozott aznapi leckét.Kit hibáztassunk azért, hogy a megszüntetés lázában még nem gondoltunk magnetofonos oktatásra ? És hogy a jövőt előre látó igazgatók később se szereztek be magnetofont, hiszen a tanyai iskoláknak meg kell szűnniük.Ezt még Rúzsán hallottam, amikor az új igazgatónő apróra kikérdezett, mit akarok én megtudni mindentudó kollégájától. Feleltem neki én is apróra, de a végén csak megkérdeztem, mire jó ez a szinte erőszakos föllépés ? Azt mondja, azt szerette volna elsőnek hallani, hogy visszakapják valamelyik iskolájukat, mert hiába van itt az új, a korszerű", egyszerűen nem férnek el benne. Sajnos, csak a múltról válthattam néhány szót Rakonczai Jánossal, a jövőről én se tudok semmit. Sejtem csak, hogy ezt a