Székelyföld 2007. szeptember [antikvár]

György Attila ELÖLJÁRÓBANKidülöngél a székely ember a kocsmából Bordái közül kiáll egy hatalmas konyhakés. Barátja kétségbeesve rohan oda hozzá: - Jajistenem, komám, fáj-e erősen?- Ugyan - legyint a székely csak ha röhögök A fenti anekdotában, némi helyi realitásérzéken túl, kétségkívül van valami mélylélektani ismeret. Hiszen itt, Erdélyben, szűkebben a Székelyföldön, a méltán híres köznapi humornak mindig volt némi köze a bordáink közé beszúrt késhez. Többnyire azért nevettünk, hogy ne fájjon - bár az is tény, hogy meg-megfájdult a seb nevetés közben.Ez a köznapi humor - Istennek hála - kiirthatatlan.Nem úgy a magasabb", vagy legalábbis igényesebbnek tartott irodalmi humor.Hol vannak ma már az erdélyi humoreszkek? Bajor üdítő humora? Tomcsa kisvárosi nevetés-etűdjei? Pane', hüjeségei"? Zágoni sánta pegazusa"? Az Utunk hajdani humoros melléklete, az Ütünk? És hol van ma már a Tromf, a rendszerváltás után indult, majdnem kultikussá vált erdélyi szatirikus lap? A sornak pedig korántsincs vége. Illetve nem a sornak - ennek az irodalmi attitűdnek van vége. Talán.Paródiairodalom még csak létezik. Nem is rossz. Hellyel-közzel még viccek, anekdoták is jelennek meg a lapokban - de az irodalmi humor derékvonala valahogy eltűnt, elsüllyedt, megszűnt; ahogyan egy barátom mondogatja: cákk-pákk. Megették a cápák.Sokan hajlunk az általánosításra: zsarnokság idején könnyebb viccelődni. Különösen, amikor a komoly dolgokat nem lehet, és nem ajánlatos kimondani. Holott ez sem igaz, mert azt is tudjuk, a zsarnokságnak nincs humorérzéke, és lényegesen többen ültek börtönökben politikai viccek, mint elmélyült esszék miatt.Manapság már élmény nyomtatásban akár egy jó viccet is olvasni -nemhogy igényes, nevettető történetet. Mintha nemcsak a politikai életben, de a humorizálás terén is kontraszelektálnák a jelölteket.