Bővebb ismertető
Bodor Ádám LEORDINA^
(lektűr)
A történet a nyári portyázás vége felé, egy átlagosnak ígérkező hétfői nap reggelén kezdődött, amikor Leordina határában táboroztunk. A falu nevéből, bár portái barátságosak, tiszták, és bizonyára vendégszerető, békés természetű emberek lakják, első pillanattól valami homályos fenyegetés áradt. Egy hely, amit talán jobb lett volna nem útba ejteni, valami ilyesmi. Leordina! Ahogy az ember fülében vissza-visszacseng, kihallatszik belőle a Dina neve. Akiről nagyjából most ez a történet szól.
Higgadtan visszatekintve, valahányszor a történet szálait követve fölrémlenek a homályos kezdetek, a következtetés mindig ugyanaz: ez a máskor általában eseménytelen hétfői nap volt az, amikor valaminek másképp kellett volna történnie. Ahhoz, hogy az események ne itt tartsanak. Ahol most éppen tartanak.
Bár külső szemlélő számára első látásra alig illik szigorúan az események füzérébe, csak úgy bevezetésként mégis azzal kezdeném, hogy aznap reggel Dina úgy tett, mintha kikezdene velem. Éppen Carlosra vártunk - aznap ő volt a soros, hogy a faluból hozza meg a reggelit Dina kissé lazán, mezítláb, bugyiban és lenge áttetsző kombinében, durcás ábrázatot színlelve, mint amikor várja, hogy megkérdezzék, mi bántja, kavicsokat dobált a patakba. Közben hátrahátrafordult, olykor végignézett magán, csupasz combján, lábszárán, majd jelentőségteljesen felém sandított. Félretartott fejjel méregetett, figyelem-e. Amúgy figyeltem, igazság szerint volt mit nézni rajta. Noha sejtettem, hogy most megint csak színészkedik, odasétáltam hozzá:
„Mi újság? Rosszat álmodtál, vagy tényleg nyomja valami a bögyö-det?"
„Igenis nyomja. Ahogy mondod. De neked nem mondom meg, hogy mi. Neked most csak mutogatok ezt-azt, ha nem vetted volna észre. Egyelőre, hogy mást ne vegyünk, például a lábam, remélem, nincs
Szeretettel köszöntjük lapunk munkatársát, a 80 éves Bodor Ádámot. (A szerk.)
1936. február 22-én született Kolozsváron, ott végzett teológiát, de nem vállalt lelkészi szolgálatot. 1960-tól levéltárosként, majd 1964-től egy másoló-fordító irodában dolgozott. 1965-ben publikálta első novelláját a kolozsvári Utunk című folyóiratban. 1968-tól szabadfoglalkozású író.
1982-ben települt át Magyarországra, ahol 1984-től a Magvető Könyvkiadó felelős szerkesztője. Már érett íróként jelent meg első, rövid prózákat tartalmazó kötete, A tanú (1969). Kisepikai műveivel egészen egyedülállót alkotott a magyar irodalomban. Ezt vallotta egy helyütt: „Semmi nincs előre készen, számomra is majdnem minden az írás folyamatában bontakozik ki. Kiindulópontnak olykor elég egy helyszín, egy érzés, egy illat, egy hely, ahol történni kezd valami. Vagy egyszerűen csak egy hangulat. Valami, amit nem lehet előre kicédulázni, rögzíteni. Ez a megfoghatatlan valami, titkos fuvallat a novella lelke. Ha ez nem lebeg valahol ott a közelünkben, jobb a dolgot nem erőltetni…”
Művei megjelentek román, angol, német, francia, norvég, dán, olasz, bolgár, szerb, horvát, szlovák nyelven is. 2007. október 4-én mutatták be Az érsek látogatása című regényéből készült filmet (Dolina) Kamondi Zoltán rendezésében.
Díjai
Első kötetesek Díja (1969), a Román Írószövetség Prózai Díja (1970, 1975), Kritikusok Díja (1975), József Attila-díj (1986), Déry Tibor-jutalom (1989, 1992), Artisjus Irodalmi Díj (1990), Krúdy Gyula-díj (1992), A Magyar Napló Díja (1991), Kortárs-nívódíj (1991), a Soros Alapítvány életműdíja (1993), a Művészeti Alap Literatúra Díja (1996), Márai Sándor-díj (1996), a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja (1998), Magyar Irodalmi Díj (2002), Irodalmi Alkotói Díj (2002), Kossuth-díj (2003), Artisjus Irodalmi Nagydíj (2011)