Székelyföld 2022. augusztus [antikvár]

Karácsonyi Zsolt A MAROS ÁTÚSZÁSAMert annyira divatos immár, hogy anyánkról, apánkról, öregapánk vasalatlan ingéről feltárulkozva nyögjük el szavunk, megpróbáltam tartózkodni tőle, megpróbáltam elhatárolódni az őszinteségtől, mint annyi mindentől, oly sokan, de nem megy, sehogy sem akar sikerülni. Van benne valami vonzó, valami szép, és be kell vallanom: kétségtelenül nőies, és csakis ezért engedem közel magamhoz, mint a Marost nyaranta, amikor még lehetett fürödni benne, és éppen akkor, amikor még fürödni lehetett benne, amikor tizenöt éves voltam, tehát az első versbe tördelt sorok megírása idején, bevallom: átúsztam a Marost a többiekkel, mert május elseje volt, és ilyenkor, még a szemüvegesek, a csonka-bonkák, a féleszű, debil kiskretének (akik majd a kimaradásról úgyis hazudnak valamit otthon), egyszóval ők is pontosan tudják, hogy a Marost márpedig át keU úszni, és senki sem figyel az őszinteségre, csak Aradnál a vasúti híd melletti vízfelületre, ahol kevés az örvény, s a túlsó partról a csajokra visszanézve egyikünk megállapítja, hogy az apró mellekre 20 év múlva nem hat majd úgy a gravitáció -és erről sem beszélünk senkinek, soha.