Székelyföld 2022. október [antikvár]

Zsidó Ferenc EGY JUBILEUM MARGÓJÁRA 1997 októberében, huszonöt évvel ezelőtt kezdte pályafutását a Székelyföld kulturális folyóirat. Kimondva egyszerre soknak és kevésnek is tűnik a huszonöt év. Kevésnek, mert a kulturális lapok piacán még így is a fiatalabbak - bár már „beérkezettek" - közé tartozunk; soknak, mert az elmúlt időszak elég volt arra, hogy beírjuk magunkat a köztudatba, hogy kifelé is tudatosítsuk: a Székelyföldön is van irodalom/kultúra. A folyóiratot már indulásától kezdve a nyitottság jellemezte, így válhatott az Csíkszereda, Hargita megye, a Székelyföld nagykövetévé. A huszonöt év alatt megszakítás, kihagyás nélkül minden évben megjelent a 12 lapszám, tehát 300 Székelyföld jelent meg eddig: lassan egy kisebb könyvtárnyi. Fegjrvertényként már ez is elég, hát ha még megpróbáljuk számba venni a sok rendezvénjd;, könyvbemutatót, kiszállást (beszállást, átszállást )! Ha már az idő szubjektív érzete szóba hozódott, az is jelzi, müyen hosszú idő a 25 év, hogy az alapító csapat némiképp átalakult, ezzel együtt a lap arculata úgy változott, hogy hű maradt önmagához. Nyilván, olykor elhangzik, hogy semmi sem olyan, mint a „hőskorban": nem is lehet, mert nagyot változott a világ körülöttünk, ahhoz, hogy időszerűek lehessünk, reagálnunk kellett ezekre a változásokra. A Székelyföld mindig egyensúlyra törekedett. Ez ugyan olykor azt jelenti, hogy a konzervatívok számára túl szabadelvűek vagyunk, a szabadelvűek számára meg konzervatívok (avagy: a székelyek számára nem elég székelyek, a nem székelyek számára túlságosan azok ), az elit számára köznapiak, a köznapiak számára pedig elitek: ezt a kettősséget tudatosan vállaljuk, és fenntartjuk a jövőben is. Jómagam két éve vagyok a lap élén: átvettem egy örökséget, amit csupán tovább kell vinni, ami ugyanakkor kötelez is. Az alapító csapat fölépített egy intézményt, mely mondhatni önjáró, de azért egyengetni kell lépteit. Az 1990-es években egyre-másra jelentek meg és tűntek el lapok az erdélyi médiapiacon, munkatársai eltökéltségének köszönhetően a Székelyföld azonban nem bizonyult tiszavirág-életűnek (pedig