Székelykeve [antikvár]

€IŐ5ZÓ Egyfalú lakossága és önkormányzata úgy döntött, végleg elűzi a homályt, amely múltja egyes szakaszait belengi, lefosztja az erre a múltra rakódott valótlanságokat, szándékos vagy tudatlanságból eredő történelemhamisításokat, és igazi arcát, igazi történetét tárja a sorsa iránt jóindulattal viselkedő érdeklődők elé. Nemzedékek szándéka volt jelképes oszlopokat állítani írásban, szóban kijelölt sorsunk örvényére, hogy jelenünkben, múltunkban is eligazodhassunk. Megvolt a szándék, de sokáig, több mint egy évszázadig hiányzott az a szervező erő, amely e szándékot tetté érlelte volna. Ez a nép ritkán volt a sors kegyeltje, csak ritkán találta magát az élet napos oldalán. Osztályrésze inkább, és leginkább az árnyék volt, a nincstelenség, kilátástalanság és nyomor árnyéka. Hosszú volt az az út és tövises, amely ezt a jobb sorsra érdemes népet elvezette a napos oldalra, hogy végül az egyenlők egyikeként méltó, és eredményes versenytársa lehessen az előtte ezen a tájon megtelepedett, a sors által kegyelt és pártfogolt szomszédainak. Az itteni életformához való felzárkózás, a szerzett javak terén való mihamarabbi kiegyenlítődés folyamata az eleve hátrányos helyzetből indulók nemzedékeinek véres verejtékét igényelte az Erdély, Bukovina, Gyurgyevo, Székelykeve kálvárián és utána is. Ez a nép, a bukovinai székelység így az egyik újrakezdésből a másikba sodródott, amíg a nála szerencsésebbek, pártfogoltabbak sikeresen letelepedtek, életteret, hazát teremtettek maguknak. Testvéreink a Kánaánt keresték, ahol megtelepedve végre szögre akaszthatják a vándorbotot, amit a sors kegye vagy kegyetlensége adott kezükbe. A vándorlás, „székely menés", a jobb élet reménye mára már nemcsak a székelyt, hanem az egyéb magyart, szerbet, bolgárt, románt vagy németet is arra készteti, hogy folytassa a több mint száz éve kezdődött el- és kivándorlást. Ennek a folyamatnak gátat kell vetni, és megtenni mindent, hogy az emberek jól érezzék magukat hazájukban. Ez a könyv, Székelykeve története, kerülni igyekszik a nagy, bombasztikus szavakat, ehelyett az ismeretlenbe vezető ösvényeken őseinkhez vezet vissza bennünket, az igazságok kimondásával pedig végre szemléletváltást tesz lehetővé. Amit elárul, mértéktartóan teszi, nem tart igényt monopóliumra történetünk magyarázásában. Most rajtunk a sor, hogy népünk (népeink) történetét eddigi tapasztalataink, ismereteink alapján átmentsük a homályból a napfényre, feltárjuk, igazoljuk vagy elvessük, netán elítéljük mindazt, amit ismereteink szerint őseink tettek, vagy éppen nem tettek meg értünk, velünk -jövőnk érdekében. Ujabb kori történelmünk nem lehetne sem teljes, sem igaz, ha nem szólnánk arról is, hogy Székelyke-vén a második világháború végéig négy nemzet - a magyar, szerb, német és bolgár nemzet - képviselői éltek együtt, látszólag testvéri egyetértésben. Az ittmaradt nemzedékek ezt a jó viszonyt a mai napig ápolják. Te pedig, kedves Olvasó, aki kezedbe vetted ezt a falunk történetét feltáró eddigi legteljesebb és tudományos értékű munkát, Székelykeve történetét, az alkotókkal együtt légy büszke, hogy volt erő, szándék, akarat és tudás a monográfia létrehozására. Ezáltal világos út vezet őseinkhez, akik ezt a szép falut és lakosságát ránk, a mai nemzedékre hagyták további megőrzésre. A Helyi önkormányzat