Székesfehérvár repüléstörténete II. [antikvár]

Bevezető A katonai repülés a repülés legkülönlegesebb, és egyben a fiatalság számára legvonzóbb területe. Különlegessége abból adódik, hogy már az első emberi „szárnypróbálgatások" alkalmával, a század elején a katonai vezető körök rendkívüli lehetőséget láttak a repülőgépek harci alkalmazásában. Ma, ha életre kelnének a korabeli repülőszakemberek (konstruktőrök-tervezők -, gyártók, pilóták, katonai parancsnokok) nem hinnék el, ami a szemük elé tárulna, amit látnának. A ma repülőgépei főleg a katonai repülő csodák már egyáltalán nem hasonlítanak a század elejei légi szerkezetekre, amelyekből pisztollyal, karabéllyal lövöldöztek egymásra, és kosárból kézzel szórták ki az 5-10 kg-os gránátokat, bombákat. A katonai repülés vonzása különösen a fiatalság körében széles körű. A sportrepülés során megszeretik magát a repülést, az ezzel járó repülési sebességet, a légi szabadságot. A mind nagyobb sebesség elérésének lehetősége a katonai repülőgépekkel adatik meg. A hangsebességű repülés, és annak többszöröse pedig minden sportrepülő legfőbb vágya, ezért vonzó a katonai pilóta pálya, a katonai repülőgépvezetői hivatás. A katonai repülés kezdeti időszakában, az I. világháborúban a szárazföldi csapatok támogatására már alkalmazták a csatarepülőket. Kezdetben a földi csapatok fegyverei (tűzerői) ellen nem védekeztek. Majd a repülőgépek főbb részeit páncéllemezzel látták el, és így a „harc a levegőből" sikeressé vált, kevés lelövéssel következett be. A csatarepülők alkalmazásáról az I. világháború alatt és azt követően a hadvezetésben eltérő, vitás nézetek alakultak ki, de tény, hogy a n. világháborúban egyedül a szovjetek alkalmazták nagy sikerrel. Jelen írásnak nem célja az általános hadvezetés II. világháborúban alkalmazott katonai repülés értékítélete, ezt számos katonai szakértő már megtette különböző írásaikban. A szerkesztőbizottságnak, a visszaemlékezőknek - szakágíróknak - fő célja, hogy a II. világháború befejezése után újjászületett honi légierő egyik fegyvernemének, a csatarepülőknek állítson emléket. Fő törekvéseik jellemzői, hogy a lehetőségeiknek megfelelően tényszerű - hiteles -adatokat rögzítsenek. Például: a 28. Csatarepülő hadosztály felszámolása alkalmával megsemmisített repülőgépek darabszáma számos írásban nem szerepel pontosan, itt okmányszerűen szerepel először (másolatban). Az írók elhatározása volt továbbá, hogy kerüljék az általánosításokat, a szubjektív nézeteket, amely sok ember gyengeségét jelenti. Fő törekvésünk, hogy az akkori idők katonai repülőinek, mindennapos életének hű ábrázolását mutassuk be. A jelen írásunkkal szeretnénk „őrizni a múltat a jövő érdekében", mert a „jelen a múltban gyökeredzik, a jövő pedig a mán alapszik". Továbbá örök igazságot tükröz az a kínai közmondás, miszerint „Ki a múltat veszni hagyja, az a jövőben sem hisz és nem érdemli!". Szeretnénk számos politikusunknak és katonai vezetőnknek a figyelmét az előbbiekre ráterelni, hogy a napjainkban zajló, sőt, forrongó kérdéseket rendezzék, és jó döntéseket hozzanak a légierő fejlesztésére. A magyar légierő története sajnos hasonlítható a lift fel-le ciklikus üzeméhez. Az I. világháborúban rohamos fejlődés (kezdetben mint császári és királyi - K. u. K. - majd Tanácsköztársaság), a háború elvesztésével a trianoni békeszerződés (az összes repülőgép feldarabolása),