Szemtől szemben [antikvár]

„Lehetetlen, de szükséges, ami azt jelenti, hogy mindennek ellenére lehetséges (ha csak hiányosan is)" - írta Georges Didi-Huberman a holokauszi meg-érthetöségéröl és elbeszélhetőségéröl szóló könyvében. Ez a paradox aforizma a soá szürreális borzalmainak „kifejezhetetlen kifejezhetőségét" sűríti. Lehetetlen emlékezni, megérteni, de mégis muszáj; lehetetlen írni róla, mégis muszáj, mert a tettek erkölcsi választ követelnek a társadalom részéről. 1944 júliusának első napjaiban több mint 3100 szombathelyi zsidó polgárt zsúfoltak marhavagonokba, és indítottak útnak Auschw/ítz irányába. 1945 nyarára alig több mint 300-an tértek vissza a haláltáborokból. A szombathelyi zsidóságnak mindössze tizede élte túl a holokauszt embertelen szörnyűségeit. Számokba zárt sorsok, amelyek megértés nélkül, ködképek gyanánt lebegnek az emberi tudat láthatárán, és gyorsan, időtlenül a felejtés horizontjába süllyednek. A számok és a puszta nevek csupán körberajzolha-tatlan nyomok, amelyek nem képesek arra, hogy érzékeltessék a veszteséget, és tisztán kifejezzék a hiányt. Mára, 70 évvel a történtek után, már alig maradt cselekvési lehetőség, amely segíthet szembeszegülni a holokauszt mindent, így az emlékezetet is elsöprő pusztításával. Egyrészt talán az állhat ellent a felejtésnek, és az mutathat irányt a megértés felé, ha az emlékezet és a nyilvánosság a Szombathelyről elhurcolt zsidó közösséget nem csupán pusztulásának kontextusában tartja meg. Hanem arra is törekszik, hogy megismerje és bemutassa a 19. század végének és a 20. század első felének prosperáló évtizedeit, amikor a „zsidó származás' még nem volt korlátja az izraelita polgárok hétköznapi életének, boldogulásának és boldogságának. Másrészt, ha a zsidóság közösségi és személyes történetei fotográfiák százaitól körülölelve bontakoznak ki. Hiszen képek, érzéseket kifejező arcok, mosolyok, gesztusok és mozdulatok nélkül sem a helyi zsidóság történetéről alkotott kép nem lehet teljes, sem a deportálás áldozatairól való megemlékezésre nem nyílik személyes, közvetlen lehetőség. A kiállítás a szombathelyi zsidóság 19-20. századi történetéi 584 fotográfián keresztül, 32 témakör köré csoportosítva mutatja be Ez a több mint félezer képből álló fotográfiakollekcíó épp azért rendkívüli, mert a fényképek nem csupán önmagukban állnak, s vizualitá-sukkal fejezik ki mondanivalójukat, hanem a rajtuk szereplő azonosított személyek élettörténetekbe, történelmi folyamatokba ágyazódnak, s ezek köré csoportosulva illusztrálják a helyi zsidóság történetér. A gettónyilvántartásban szereplő 3115 deportált tizede, több mint 320 szombathelyi zsidó polgár alakja jelenik meg, éled újjá a bemutatott képeken. Szombathely izraelita felekezetű, illetve konvertita (kikeresztelkedett) lakosságának arcképcsarnokát túlnyomórészt a Savaria Múzeum Történettudományi Osztályának több mint 20.000 üvegnegatívból álló Knebel Fotóarchívumából gyűjtöttem össze. A száz esztendeig városunkban működő Knebel fotós-dinasztia - Knebel Ferenc, Knebel Jenő és Knebel Terézia - hagyatékát Farkas Géza fotográfus munkái, Illetve magánszemélyek, családok tulajdonában lévő személyes fotográfiák egészítik ki. QB KNEBEL JENŐ CSÁSZÁRI ÉS KIRÁLYI UDVARI FÉNYKÍPÉSZ [g] KNE8EL JENŐ FOTÓMŰTERME A Savaria Múzeum történeti fotógyúj-teményének zsidósággal kapcsolatos képeit a maga teljességében első alkalommal mutatjuk be. A zsidóságról fennmaradt - portrékból és eseményfotókból álló - kollekció ugyanakkor azért is páratlan kincs, mert a zsidó családok magánfotográfiái, családi albumai szinte teljesen megsemmisültek a gettósítás, a deportálások és a zsidó vagyon rekvirálásának idején. E két dolog, a személyes sorsokkal összefűzött