Szent János és Pál kápolna [antikvár]

Bíró László püspök Köszöntő A18. század második felében kis kápolna épült a város peremén, az út szélén. Szekszárd egyre kiterjedtebb lett, s az apró épület ma már szinte a Belvároshoz tartozik. A helyiek különböző néven említik: kiskápolna, kórházi kápolna, János és Pál kápolna. Ha elnevezésében nem is alakult ki egység, ám ha nevét halljuk, mégis egyre gondolunk. Arra a kedves műemlékre, amely létével mindig az egységet szolgálta. Munkálta Isten és ember találkozását, a törököt túlélő magyarság és a betelepülő németség egymásra találását. Együtt imádkozott itt szerzetes nővér és világi hívő, öreg és fiatal, egészséges és beteg, szegény és gazdag, a város értelmisége azokkal, akiknek nem állt módjukban továbbtanulni. Összetalálkozott ebben a kápolnában a népi vallásosság az Egyház hivatalos liturgiájával. Az évszázadok múltak, de a kápolna egységet teremtő ereje nem csökkent. A sok vihart és átalakulást megért épület ma is összefogásra hív. Erről tanúskodik a Tolna Megyei Önkormányzat és a Belvárosi Plébánia közötti megegyezés, a különböző városrészek, templomlátogatók, a vallástól elidegenedettek egymásra találása. A kápolna képes rejtett erőket mozgósítani. Aktivizál minden jóakaratú embert, aki még értékeli a szépet, a régit, akiket még érzelmek fűznek a kápolnához, akik ragaszkodnak a gyökereikhez. Ez a kis füzet is az összefogás gyümölcse és további együttes cselekvésre bátorít. Köszönet mindazoknak, akik a kápolnáért tettek és tesznek és azoknak is, akik e szerény kiadvány összeállításán fáradoztak. 1« 'fíflWlRft-^^^UlS!