Széphalom 20. [antikvár]

KAZINCZY FERENC Fejezetek a Tübingai pályaműből Németből fordította: KAZINCZY FERENC A. G.1 1808 márciusában a tübingai Cotta Könyvkereskedés száz arany pályadíj kitűzésével pályázatot hirdetett, amelyet a Hazai Tudósítások 1808. június 4-i számában magyarul is közzétettek, s amely az alábbi kérdések megválaszolására buzdított: ,Mennyiben lehetséges, tanácsos és a Magyarországban s vele öszvekapcsolt apróbb tartományokban lakó különbféle nemzeteknek javokkal és szabadságaikkal megegyeztethető a magyar nyelvet egyedül magát hivatalbéli nyelvvé tenni a köztisztségekben, az igazság kiszolgáltatásában és a tanításban? El vagyon-é a nyelv erre így készülve, amint elkerülhetetlen szükséges? Micsoda hasznok vagy micsoda károk származhatnának ebből polgári, kereskedő és tudománybéli tekintetben?" A pályaműveket német, latin vagy francia nyelven lehetett beadni. A kérdés időszerű volt, hiszen a nyelvkérdést már az országgyűlés vitáiban is felvetették. Kazinczy báró Prónay László biztatására maga is hozzáfogott a kérdések megválaszolásához, bár felismerte a feladat problematikusságát: ,JLxcellentziádnak parancsolatja, hogy a' Cotta által kihirdetett kérdésre én is dolgozzak egy feleletet, kevéllyé tészen. Melly könnyű volna arra felelni, ha szabad és tanácsos volna mind azt mondanunk, a' mit mondanunk lehetne, mondani tudnánk!" Kis Jánosnak megírta: !VÉn a' magam írásomat ma-gyarúl dolgozom. Azután lefordítom németre, 's által adom valamelly Graeculusnak, hogy revideálja, corrigálja, 's alkalmaztassa a' német ízléshez." Kazinczy széphalmi otthonában az idő szorításában szorgosan dolgozott, s augusztus elején be is küldte németre fordított munkáját. A lényeget abban látta: „Sokat szállottam, és úgy a' mint kell, a' haza szeretetéről."4 Illetve:, fályaírásomnak egész ideája, igen is, csak a' Nationalismus. Az nekem az idolumom, nem holmi apró tekintetek."5 A mű azonban később is foglalkoztatta; Rumy Károly Györggyel átnézette, korrigáltatta a német szöveget,6 s amikor barátjának, Des-sewffy Józsefnek elküldte kéziratát, megjegyezte: „Kérlek, vigyázz erre, hogy el ne vesz-szen, mert több exemplárban meg nincs sem nálam, sem senkinél másnál, Cottát kivévén."1 Sajnos a mű eredeti teljes szövege ma már nincs meg; legbővebb kiadása Heinrich Gusztáv érdeméből maradt ránk.8 Az ő kiadásának magyar