Szilvásvárad - Orbán-ház [antikvár]

A Bükk-hegység északnyugati részén, a Sajó vízrendszeréhez csatlakozó völgyfőben fekszik Szilvásvárad, és itt kezdődik a Sajó-völgyig húzódó, apró palóc-barkó falvak alkotta földrajzi, néprajzi kistáj, az Erdőhát. Amíg innen délre és északra egykor az egri római katolikus egyházi vezetéshez tartozott a föld és népe, addig Szilvásvárad mindig világi földesurak és a király tulajdona volt, lehetővé téve a protestantizmus korai elterjedését és megmaradását. A falu történetének ezek a földrajzi, gazdasági és társadalmi tényezői alakították ki és határozták meg Szilvásvárad korábban csak Szilvás jelenkori állapotát, az országban és a tájban elfoglalt helyzetét, jelentőségét. Szilvásvárad olyan emlékeit, értékeit őrzi hosszú és küzdelmes történelmének, mint a csiszolt kő korszak ősemberének lakása az Istállóskő barlangjában, a Szalajka-völgyből elágazó Horotna-völgyben a Bükkfennsík erdei munkásainak munkaeszközeit, kezdetleges kunyhóit bemutató szabadtéri erdei múzeum, és az újabb időkben Szilvásváradra telepített lipicai lófajta tenyésztésének, hasznosításának történetét, az ide kapcsolódó kisiparok (kerékgyártó, kovács, szíjgyártó) szerszámkészletét ismertető lovaskiállítás. A XVII. századi részleteket őrző kastély és a klasszicista körtemplom mellett Szilvásvárad népi építészete is figyelemre méltó. A századunk derekán még olyan gyakori nyeregtetős, palával fedett, vakolathimmel gazdagon díszített kőházak a Bükk vidék építészetileg legszebb falvai közé sorolták Szilvásváradot. A régi házak megmaradása főként annak tulajdonítható, hogy 1910-ben a falu népe már általánosságban kőből építkezett és ennek kezdetét az 1860-as évekre lehet visszavezetni. Kétségtelen, hogy korábban Szilváson is többnyire faházakban laktak az emberek, éppúgy, mint az erdős vidékek más településein, mert az 1900. évi statisztikai adatközlés szerint még minden tizedik ház fából volt.