Szlovének a Rábamentén [antikvár]

Magyarországon élő nemzetiségek közül, létszámát tekintve a legkisebb népcsoport, az 1980-as népszámláláskor 3336 fő vallotta magát szlovénnek. Vas megye dél-nyugati vidékén, a jugoszláv-osztrák-magyar hármashatár közelében elhelyezkedő falvakat lakják a VI. század óta. Kezdetben az avarokkal együtt, a IX. századtól pedig szinte kizárólag egyedül népesítik be egészen napjainkig a jelzett területet. Az Árpád-házi királyok a határvidék őrzésével bízták meg a népcsoportot. Falvaik sajátos formáját ez határozta meg. Az úgynevezett gyepűelvét" követve szeres településeket hoztak létre. A védősávot a Mura folyó mentén, Letenyétől kiindulva alakították ki, a Kerka felső folyásánál érte el a mai Murántúl területét, magyar fennhatóságú, de sajátos jogú őrnépekkel vigyázva. A szentgotthárdi apátság megalapítását (1183) követő időben a cisztercitáknak több munkaerőre volt szükségük. Ezért a környező vidékekről, a Murántúlról, Szlovén Stájerországból, valamint a szomszédos horvát területekről gyarapították újfent szlovénekkel az ottlakó népességet. Határvidéket-lakókként élték át a magyarok oldalán a történelem nagy viharait, de békeéveit is; befogadva és megőrizve a szlovén és magyar hatásokat, dacolva az államalkotók beolvasztási kísérleteivel. Az Osztrák-Magyar Monarchia szétesését követően újult erővel indult meg a szlovének nemzeti öntudatra ébredése. E mozgalmak irányítói a papok voltak. Már a Tanácsköztársaság idején, Magyarország részeként akartak egy autonóm területet kialakítani; Szlovén Vidék néven. Erre a törekvésre sem az idő rövidsége, sem a proletárállam nemzetiségpolitikája nem adott lehetőséget.