Szolnok a középkorban [antikvár]

Előszó helyett Amikor 1975-ben Szolnok lakossága a város fennállásának 900. évfordulójára emlékezett, még sokan abban reménykedtek, hogy pár éven belül a megyeszékhely történetének színvonalas, teijedelmes feldolgozását tarthatják majd a kezükben. Sajnos tévedtek. Az akkori városi és megyei vezetés ugyan az évfordulóra megjelentetett egy rövidebb kiadványt a megyeszékhely 1945 előtti történetéről, ám a közreműködő szakemberek szakmai tudása, elkötelezettsége ellenére ez a tematikája, teijedelme és az elkészítésére szánt rövid idő miatt sem felelhetett meg a településmonográfiákkal kapcsolatos elvárásoknak. És azóta már több mint negyven esztendő telt el Sajnálatos módon napjaink aktív szolnoki helytörténeti kutatói a 2075-ös millennixmií évet már biztosan nem érik meg, de a 2025-ös 950-et remélhetően még igen. E felismerés mellett az országos múzeumi rendszer jelenlegi helyzete, a közelmúltban lezajlott átszervezések tapasztalatai, a szakmai (történeti) dilettantizmus rohamos teijedése, valamint a szohioki Damjanich Múzeumban - az MTA által is elismert - tudományos fokozattal rendelkező szakemberek tíz éven belül menthetetlenül bekövetkező csaknem teljes „kiöregedése" is azt sugallta, ideje összegezni a jelenlegi ismereteket, majd tisztességes és korrekt módon ütköztetni a különböző álláspontokat. A hibák feltárásától, az adatok, források pontosításától, a lehetőségek tárgyilagos felmérésétől ugyanis még mindig többet várhatunk, mint egy immár sokadik monumentáUs, de eleve megvalósíthatatlan terv elkészítésétől. Első lépésként e sorok írói - hangsúlyozottan nem a középkor kutatói - jól-rosszul megpróbáltak „előtanulmánykénf egy bizonyos szintű kiindulási alapot, fogódzót adni a címben jelzett korszakok, témák majdani nagyobb terjedelmű, és az egyes fejezeteket tekintve is remélhetőleg adatgazdagabb, szakmailag igényesebb feldolgozásához. Igyekeztek kijelölni a vizsgálandó főbb kérdésköröket is a későbbi kutatások számára, bár ezzel tudatosan vállahák a kiadvány szerkezetének torzulását. Tették ezt remélhetőleg nem túl sok hibával, és nem újabb negyven esztendőre A szerzők sokaknak tartoznak köszönettel, így - a teljesség igénye nélkül - Benedek Gyulának (t), Botka Jánosnak, Csányi Mariettának, Cseh Gézának, Gulyás Katalinnak, Mesterházy Károlynak, Németh Péternek, Polgár Zoltánnak, Prohászka Péternek, Sehneczi Lászlónak, Szabó Lászlónak (t). Szabó Istvánnak (+), Szikszai Mihálynak, ¦' ij ¦iVí'S