Szondi György és Drégely vára emlékezete [antikvár]

Bevezető Történelmi léptékkel mérve egy porszemnyi esemény Drégelyvár 1552. évi ostroma. A mai kor szemével nézve talán azt is mondhatnánk, hogy értelmetlen dolog volt a sokszoros túlerővel szemben felvenni az előre láthatóan reménytelen kimenetelű harcot. A biztos halált választani a felkínált menekülés helyett. Mai elemzők felteszik a kérdést: volt-e értelme Drégely törvényszerű bukásának? Van, ki egyértelműen azt állítja, hogy képtelenség volt feltételezni az „igaz ügy" győzelmét. Katonai szempontokat mérlegelve nem tekinthető semmi másnak a vár végsőkig való megtartása a szánt szándékkal felvállalt öngyilkosságnál. Hogy mégis a mai napig úgy emlékezünk Szondi Györgyre és maroknyi csapatára, mint a hősiesség századokon át példaként állítható hőseire, azt igazolja, hogy mégis sokkal többről van szó. A drégelyi hősiesség továbbélt Zrínyi és az egri várvédők honszeretetében, áldozatvállalásában. Szondi György példáját máig emlegeti a történelem. Máig foglalkoztatja az irodalom tollforgatóit. Napjainkban is születnek irodalmi alkotások, melyek a drégelyi példa fennköltségét hirdetik. Ez az írás arra tesz kísérletet, hogy az írók, költők, szobrászok, zeneszerzők és történészek segítségével képet rajzoljon azon vázlatok alapján Szondi Györgyről, melyet ök verseiken, elbeszéléseiken, történeti leírásaikon, festményeiken, zenemüveiken keresztül fogalmaznak meg számunkra. Olykor az egyes vázlatok ellent mondanak egymásnak. Ellentétes nézeteket vallanak a múltról, s ennek mai korunkra vetített képéről. Az alkotónak az írása témájához való viszonyát ugyanis gyakorta meghatározza az a kor, amelyben él, amelynek szól alkotása üzenete. Arany János a Szondi két apródjában fogalmazza meg az elbukott szabadságharc iránti fájdalmát, Sajó Sándor verséből a Trianon-égette fájdalom süt át, Jobbágy Károly már egy új világ párhuzamát szövi bele versébe. Mindezzel együtt igazat kell adnunk Fűzfa Balázsnak, mikor úgy fogalmaz, hogy kell valami fogódzó számunkra, hogy széttöredezett világunkban legalább a saját életünket egésznek érezhessük. A vers bizonnyal segít abban, hogy a teljesség közelébe férkőzhessünk.