Szórványlétben [antikvár]

Előszó A kisebbségi sors tömbben hol nagyon nehéz, hol elviselhető, máskor egészen jól élhető. Létezik viszont a „végeken" a kisebbségnek is kisebbsége, ahol már olyan kevesen élnek, hogy igazán közösséget sem tudnak alkotni, anyanyelvüket elvétve használják vagy javarészt elfelejtették; nemzeti identitásukat kultúrájukban alig őrzik, de különös, hogy mégis a kisebbséghez tartozónak vallják magukat. Rosszabb esetben már azt sem. Iskoláik rendszerint megszűntek, templomaikban még egymásra találnak a közösség tagjai, bár egyre gyakoribb, hogy a szentmisét sem anyanyelvükön mutatja már be a pap Ez a szórvány, amit úgy definiálnak, hogy „összefüggő szállásterülettel nem bíró kisebbség". Olyan etnikai (vagy vallási) közösség, amely nem migráció következtében jött létre, ahol „saját földjén" él a nemzetnek rendszerint maroknyi, elszórványosodott része. Lehetett egykor tömb, amely asszimiláció, elvándorlás, alacsony népszaporulat - leginkább mindhárom - miatt összezsugorodott. A Magyar Szó szerkesztősége 2015 folyamán kezdte meg a szórvány „föltérképezését": riportsorozatot indított. Eldugott falvakba és korántsem eldugott városokba látogattak el újságírók, hogy bemutassák az olvasóknak, miként él, hogyan igyekszik megmaradni vagy lát-e még esélyt a megmaradásra az ott élő kevéske magyar. Nemcsak az olvasónak, hanem az újságíróknak is gyakran fölfedezésszámba mentek ezek a riportutak, miként a szórványban élők számára is. Mert az újságíró sosem járt ott, az olvasó talán sohasem vagy nagyon régen olvasott az „ismeretlen" településről - az elvándoroltak meg ismét „fölfedezték" szülőhelyüket -, az ott élők pedig meglepődve tapasztalták, hogy nem feledkeztek meg teljesen róluk. Igaz, most már a magyar politikum is tesz lépéseket azért, hogy ezeken a helyeken legalább szórványban megmaradjon a magyarság, hiszen nélküle a tárgyi és a magyar szellemi értékek is elvesznek a végeken. Az újságírók megtapasztalhatták, hogy milyen óriási jelentősége van Reményik Sándor már kilencven esztendővel ezelőtt világgá kiáltott figyelmeztetésének: „Ne hagyjátok a templomot, / A templomot s az iskolát!" Reményünk még mindig van, mert bár „hagytuk az iskolát", a templomaink javarészt állnak. Negyven települést ölel föl a kötetünk - némely helységből több riporttal s a riportok mindegyike 2015-ben készült, az utalások, adatok tehát erre az esztendőre vonatkoznak. A riportok a Magyar Szó Hétvége mellékletében jelentek meg, s érdemi változtatás nélkül kaptak helyet kötetünkben. ^ , , , ^ ' Fodor István