Tanúhegyek [antikvár]

Részlet: Előszó gyanánt Sok minden változik körülöttünk. Átértékelődnek ismeretek, tudások, változnak a hangsúlyok. Alkalmazkodni kell. Az iskolának is. Alkalmazkodni a világhoz, ami fittyet hány néha a korábban fontosnak vélt értékekre, és helyükre mást tesz, olyan dolgokat, melynek értékállóságát nem bizonyítja semmi. Alkalmazkodni a társadalmi közeghez, amelyben az iskola működik, amelynek hangsúlyai folyamatosan változnak, és az elvárásai átstrukturálják a fókuszokat. Alkalmazkodni a rendszerhez, ami gyakran érthetetlen szabályokkal, hatalmi helyzete okán szorít korlátok közé pedagógust, gyereket, szülőt. Ebben az állandó alkalmazkodásban, megfelelésben, elvárás-halmazban nem kis teher nehezedik a pedagógusokra. A pedagógusszerepben, életpályákban mindig ott a kor lenyomata is. Mégis, mindenkor voltak és lesznek olyanok, akik állandó, megkérdőjelezhetetlen értékállóságukkal utat jelölnek. Akik olyan nyomot hagytak és hagynak maguk után, ami miatt mérföldkövei lettek a magyar közoktatásnak. Munkájukkal világosan láttatnak egy olyan értékvonalat, amihez igazodni lehet és kell, ami korszakokon és kormányokon átívelő. Próbálom megérteni a könyv lapjait olvasva, melyek lehetnek ennek az elemei. Az első egy egyetemes érték: a humánum. Azt hiszem, ezt sosem törli el semmi. Az ember, a gyerek mindenek felett álló tisztelete, mely olyan alázatot követel a pedagógustól, amire nem képes mindenki. Csak a legkiválóbbak. A másik a tudás. A tiszteletet követelő, folyamatosan megújuló és bővülő tudás, melynek elviselése mindig nehéz volt azoknak a hatalmasságoknak.