Tanulmányok a marxizmus-leninizmus oktatás és kutatás területéről [antikvár]

RÉVÉSZ MIHÁLYEgy műalkotásmodell elemzéseA műalkotás (még pontosabban a logikailag tételezhető műalkotás) ontológiai elemzése meglehetősen ritka mind a hazai, mind a nemzetközi filozófiai irodalomban, ilyen típusú monografikus feldolgozást pedig alig találni. Ebből a körből talán a sokáig méltatlanul mellőzött lengyel Román Ingarden kutatásai,' valamint Lukács György monográfiája emelhetők ki maradéktalanul, bár ez utóbbi egy másik síkon mozog, inkább a művészet, illetőleg az esztétikum felől vizsgálódik.^ Ugyanakkor a műalkotás létezési módja, státusza, attribútumai évezredes problémát jelentenek, hisz már Arisztotelész Poétikájában és Metafizikájában megtalálhatjuk az első ilyen típusú problémafelvetéseket (vö. dünamisz és energeia; nusz poetikosz). Másfelől elsősorban a különféle strukturalista vagy strukturalista fogantatású megközelítések közül igen jelentős a Lotman- vagy Jakobson-féle műalkotás-felfogás: ez a szemiotikai jellegű felfogás azonban többnyire valamelyik közlési jelrendszer, valamelyik művészi ág, vagy olykor csupán valamelyik műfaj műalkotásfogalmát írja le egy-egy szempontból, tehát eredményei kevésbé általánosak vagy általánosíthatók.''A műalkotás fogalmát egyéb szempontból érintő művek (az esztétika, a komparasztika, az irodalomelmélet területén) egy csoportjában jelentős, ontológiailag is értékelhető részmozzanatokat találhatunk, de ezeknek az áttekintése nem lehet egy rövid tanulmány feladata.'^ Csupán arra szükséges rámutatnunk ezzel kapcsolatban, hogy további elemzéseinkben is következetesen műalkotásról, s nem művészetről beszélünk, megmaradva egy olyan konkrét totalitásnál, mely bár logikai absztrakció eredménye, mégis alkalmas bármely művészeti ághoz tartozó bármilyen műalkotás sajátságainak reprezentálására. Ezen sajátosságok közül elsősorban azokat keressük e tanulmányban, melyek igen szorosan összefüggnek a műalkotás létével, s melyeket előzetesen interpretációs jelenségeknek nevezünk.M. Sz. Kagan egy könyvében széleskörűen elemzi a művészet morfológiáját, s e könyv második részében a művészeti ágak differenciálódási szempontjai között említi a műalkotás és annak előadása közötti történelmi szétválást, melynek értelmében a művészeti ágak között megkülönbözteti áz ún. elsődleges" és másodlagos" morfológiai típust. (Mivel itt hangsúlyozottan történeti kategóriáról van szó, természetesen a műalkotás előadása" igen tágan értelmezendő, nem egyszerűen a mai előadóművészet kategóriájának megfelelőjeként.) Szempontunkból az itt másodlagosnak" nevezett művészetek igen fontosak, hiszen az ilyen művészetek voltaképpen csak értelmezik a már meglévő műalkotásokat, a másodlagos" művészetnek nem felel meg önálló léttel bíró, objektiváló-dott műalkotás. A másodlagos kategória láthatólag rokonítható a Szigeti József által említett reproduktív művészetek kategóriájával: Reproduktív művészeteknek nevezzük azokat a művészeteket, amelyek nem képzelhetők el önmagukban, hanem más műalkotásoknak a reprodukálására, előadására szolgálnak." Ugyanitt Szigeti Marx nyomán arra is rámutat, hogy a reprodukció és a produkció bizonyos értelemben össze-