Tatabánya története II. [antikvár]

I. A GAZDASÁGI, POLITIKAI HELYZET ALAKULÁSA TATABÁNYÁN A FELSZABADULÁS UTÁNI ÉVEKBEN (1945-1948) 1. AZ ÉLET MEGINDULÁSA. A HÁBORÚS KÁROK HELYREÁLLÍTÁSA A mai Tatabányát alkotó négy község területe az 1944. októberi angol bombázásoktól 1945. március 21-ig, a bányatelep felszabadulásáig több ízben is harci tevékenység színtere volt. S bár az októberi bombázások, valamint az előrenyomuló szovjet csapatok és az elkeseredetten védekező német haderők között kialakult harcok nem múltak el teljesen nyom nélkül, ennek ellenére a bányatelep katasztrofális károkat nem szenvedett. Erről számolt be a MÁK Rt. vezérigazgatójának 1945. június 9-én adott összefoglaló jelentése is, melyben többek között elmondta, hogy Tatabányán és Felsőgallán a külszíni fő objektumok, mint pl. az elektromos központ, az elektromos gépjavító műhelyek, szénszállító berendezések, szabad erővezetékek, a tatabányai szénosztályozó, a brikettgyár csak kis mértékben sérültek meg, s a javítási munkák elvégzése után üzemképesekké váltak.1 Jelentősebb kár csak a felsőgallai szénosztályozót érte, mely már októberben bombatalálat következtében leégett. A tatabányai bányaüzemeknek - mint objektumoknak - a sérülése ugyancsak elmaradt az ország iparát ért - általában jellemző - nagymérvű pusztulástól. A bányákban keletkezett károk főleg az 1945. március 17-21-e közötti harci cselekmények következtében megszűnt áramszolgáltatásnak, s ennek nyomán a szivattyúk leállásának, a fenntartási, fejtési és tömedékelési munkálatok kényszerű szünetelésének voltak a következményei. Az országosnál viszonylag kedvezőbb helyzetet jól jellemzi az a tény is, hogy a szénmedence felszabadulása után Tatabánya 11 bányaüzeme közül mindössze 3 nem volt termelőképes állapotban, s csupán egy, a VI-os üzem került víz alá. Ezt a körülményt értékelve, a bányaigazgatóság is megelégedéssel állapította meg: „Mind a bányák, mind az üzemek általában jó állapotban vannak, a háborús károk elenyészőek."2 Természetesen a valóságos helyzet korántsem volt ennyire megnyugtató, mert bár az üzemeket mint objektumokat valóban nem érte katasztrofális pusztulás, viszont a termeléshez szükséges nyersanyagok hiánya, a szállító eszközök, szerszámok, gépi berendezések megrongálódása éppen elég jelentős volt ahhoz, hogy a termelés megindítását akadályozza, és mindez még a felszabadulást követő években is éreztette bénító, a kibontakozást fékező hatását. Csak ezeknek a problémáknak, nehézségeknek a tükrében látszik és érthető meg az a heroikus küzdelem, amit a bányászok s az egyes üzemek munkásai az újjáépítés sikeréért naponta vívtak meg. A MÁK Rt. egyik üzemi bizottsági ülésén hangzottak el a következő szavak: „A szállítási nehézségek