Természettudományi tanulmányok 3. [antikvár]

A szegedi múzeum természettudományos gyűjteményének a története nagyon régen kezdődött, az első szakanyag még 1885-ben került intézményünkbe. Létünket az 1896-ban megvásárolt Praznovszky hagyatéknak köszönhetjük.Részlegünket elég nehéz feladat lenne valamely sablon szerint kategorizálni. Ha a gyűjtemény nagyságát vesszük alapul, akkor mindvégig az ország első 5 vidéki gyűjteménye közé tartoztunk. Tárgyanyagunk darabszáma már XX század első éveiben meghaladta a 40000-et. Amennyiben a létszámot is vizsgáljuk, úgy a kép lényegesen sötétebb tónusú. 2000-ig soha nem dolgozott nálunk 2 főnél több tudományos munkatárs, és 1985-ig az egyéb szakalkalmazottak (preparátorok és raktárkezelők) összlétszáma sem múlta felül a 2 főt. Kezdetben a tár kezelésére alkalmas ember hiányzott, később az anyagi és a szemléleti korlátok következtében marginalizálódott ez a jobb sorsra érdemes szakág.Két alkalommal (1934-1935-ben és 1945-1950 között) komolyan fenyegetett a megszüntetés réme. Mindkétszer dr. Beretzk Péter MAV főorvos egyéni gesztusa mentette meg a képtelen helyzetet. Először fehér-tavi madáranyagát helyezte letétbe intézményünknél, majd 1951-ben minden addigi preparátumát, örökletét formájában Szeged város múzeumának ajándékozta.Kötetünkben a hitelesség kedvéért hagytuk beszélni" az egykori történések szereplőit, így nem ritkák a hosszú idézetek. A kor hangulatát azzal is igyekeztünk felidézni, hogy az írógéppel készült szövegekre a hiányzó ékezeteket nem tettük ki, és a helyesírási hibákat egyetlen dokumentumban sem javítottuk. Bármennyire furcsa, a durva elírások az érdektelenség, és az ellenséges érzület legjobb indikátorai. A Czógler korszak utáni zavaros időket például kitűnően jellemzik a leltárkönyvbe bejegyzett, következetesen" hibás latin nevek. Két intézményvezetőnk előszeretettel feledkezett meg arról, hogy gyűjteményünk második megalapítójának a nevét nem Berecknek, hanem Beretzknek kell írni. Minő véletlen, éppen ők akarták kisöprűzni a ház falai közül a természetrajzot".Végezetül szeretnék valamennyi munkatársamnak (név szerint: Antal Tamásnak, Bátyai Gittának, Csehó Gábornak, Tóth Lászlónak és Varga Andrásnak) köszönetet mondani gyűjteményünk fejlesztése és tudományáguk művelése során végzett áldozatkész munkájukért, mely nélkül e szerény összegzés sohasem jöhetett volna létre.Szeged, 2000. 12. 23. Gaskó Béla