Tinnye és Uny története a XVIII. században [antikvár]

A budai hegyek legészakibb fokánál meghúzódó Tinnye, a pilis hegyek tövében Jászfalu puszta és a már a Gerecse széle felé eső Uny az ország történelmileg legszámottevőbb táján feküsznek. A honfoglalást követő államszervezés óta, amikor a vezértörzs is ezen a vidéken lelt otthonra, a négy középkori királyi székhely, Esztergom, Székesfehérvár, Buda és Visegrád közé eső terület, nagyjából a Dunakanyar az a táj, amelyen az ország vezetés fő ténykedései majd a XVI szd. Közepéig végbementek. Ez a vidék volt lényegében a középkori magyar állam szíve. Itt vezettek át főfontosságú útvonalai, úgyszólván erre zajlott a történelem, az élet. Mindezek a tényezők már a középkor folyamán sűrűbben deríttek fényt Tinnyére és környékére, mit sok más középkori helységünkre. A táj nagy nehézségek közepette, de átvészelte a török időket is, noha a rettenetes korszak folyamán lakói számtalan esetben kényszerültek otthonaikból elmenekülni. Mégis, Tinnye és Uny lakosai, akárcsak a közeli Tök és Páty eseteiben látjuk, a középkori helyi őslakosságaként átélték a súlyos időket, egyszerre adóztak a töröknek és a távoli végvárak magyar földesurainak, miközben maradék társadalmi és művelődési szervezetüket főként az új hit, a reformáció jelentette, amely éppen a legnehezebb másfél században juttatta el elsőízben az újkori művelődés elemeit a nép közé.