Tisicum 1996. [antikvár]

BÉRES MÁRIA A TÁTORJÁN ELSÖ LEÍRÁSA Forrásfeldolgozás A tátorján (Crambe tatarla Sebeők, 1779) pontus-pannoniai eleme flóránknak. Posztglaciális reliktum fa], amely löszpusztáinkon gyakori lehetett. Hazánkban 1982 óta fokozottan védett növény, szerepel a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (lUCN) által kiadott veszélyeztetett európai növényfajok listáján is. A tátorjánna! foglalkozó irodalom gazdagnak mondható, hiszen nemcsak botanikusok, hanem a néprajz (ECSEDI, 1935, DÖMÖTÖR, 1944, GUNDA, 1939, 1966, 1987) és a nyelvészet kutatói (SIMONYl, 1900, CSAPODl, 1909, BEKE, 1932) is foglalkoztak ezzel a növénnyel. Jelen dolgozat megírásakor — a növény első leírásának Ismertetése mellett —, ennek a gazdag irodalomnak a bemutatását is célul tűztem ki. Olyannyira kötődik ez a növény a magyar flórához, illetve a magyar flórakutatáshoz, hogy első leírását is magyar ember adta. A biológiában a fajok elnevezésére a kettős nevezetet (binominális nomenclatura) használják és a névadás módozatait nemzetközi előírások szabályozzák. Ennek a tudományos elnevezéstannak a megalapítása LINNÉ (1707—1778) nevéhez fűződik. A faj neve két szóból áll: a nemi (Crambe) és a faji (tataria) névből, utánuk pedig az auctor neve és az elnevezés évszáma következik (Sebeők, 1779). A szerző vagy auctor az a személy, aki valamely taxont elsőként leír, a tátorján esetében magyar ember volt, ahogy magát nevezi — hungarus nobilis — SZENTMIKLÓSI SEBEŐK Sándor. SZENTMIKLÓSI SEBEŐK Sándorról nagyon kevés a megbízható életrajzi adatunk. Tudjuk, hogy Bécsben az orvosi karnak volt a hallgatója és itt is készítette el avatási értekezését 1779-ben. Annak ellenére, hogy ekkor már a nagyszombati egyetemen is működött orvosi kar a külföldön való tanulmányok még a 18. században is jelentős szerepet játszottak a magyar orvosok képzésében. Bécsben 1365 óta meghatározott szervezeti keretek között működött az orvosi kar. Az egyetemi statutum négy nátiót — nemzetet — szervezett a bécsi egyetemen, köztük a Natio Hungaricat is megnevezte. Minden új hallgatónak először a rektornál kellett jelentkeznie, ahol meghatározott összeg lefizetése után, esküt tett, majd innét bevezették az egyetem anyakönyvébe. Ezután a származásának megfelelő nemzetnél kellett jelentkeznie. Újból esküt tett a procurátor előtt és újabb díj befizetése mellett Itt is anyakönyvezték. A bécsi egyetem Magyar Nemzetének anyakönyveit 1630-lg SCHRAUF Károly (1902) közölte, SEBEŐK Sándorra vonatkozó anyagot ebben nem találhatunk. Az egyetem befejezésekor készített avatási értekezése maradt fenn nyomtatott formában. A disszertációk készítésének szokása a középkorba nyúlik vissza. Nyelvük többnyire latin, néha német volt. Az orvosdoktori disszertációk témája nem szigorúan a medicina tudomány lehetséges témaköreiből került ki. A medicina centrális helyzetéből adódóan a 18—19. század fordulóján az orvosok kapták a legsokoldalúbb nevelést, így az avatási értekezések között találunk filozófiai, természettudományi témájúakat Is. Igy például SEBEŐK után még fél évszázaddal SEMMELWEIS I. F. (1818—1865) Is, orvosdoktori disszertációját latin nyelven De vita Plantarum címmel írta Bécsben. Sebeők disszertációjából kiderül, hogy tanárának JACQUIN M. J. (1727—1817)' javaslatára választotta végső megmérettetésként a tátorján leírását. JACQUIN M. J. CLUSIUS (1526— 1 Jacquin, Nikolaus Joseph von (1727—1817): holland születésű kémikus, orvos, botanikus. A liécsi egyetemen a kémia és a botanika professzora volt, 28 éven át irányította a tanszéket.Számos magyarországi növény első leírója és elnevezöje. A Bécsben orvostudományt tiallgató magyar i^ak utján is érdeklődött a hazai növények után. Így Sebeők mellett Bmz László (1786— ?) Hunyad megye későbbi főoreosa is az Ö biztatására készítette el a Festuca fluitans leírását