Tisicum 2016. [antikvár]

Horváth László Tárnoki Judit 60 éves Udvariasságból gyakran írjuk, mondjuk a felkőszöntött kollégának, hogy még korántsem néz ki annyinak, bőven letagadhatna életkorából, nagyon jól tartja magát! Ehhez képest én rögtön azzal kezdem, hogy Tárnoki Judit annyira energikus, fiatalos, lendületes, sodró személyiség, hogy egyáltalán nem a hatvan év jut róla először az eszembe, hanem Hatvan városa. Ahol mi a múlt évezred végén többször is találkoztunk, hisz - mint hatvani múzeumigazgató - szerettem volna többet is megtudni, szakszerűbben is hozzányúlni az úgynevezett hatvani kultúrához. E bronzkori kultúrának a névadója s az egyik gazdag korai lelőhelye volt Hatvan, de mivel ott sosem dolgozott bronzkoros régész, a szomszédos Jász-Nagykun-Szolnok megyéből hívtam e korszakhoz értő kutatókat, archeológusokat, s Tárnoki Judit Csányi Mariettával egy páratlanul szép, leletgazdag és azóta is sokat emlegetett régészeti kiállítást varázsolt a hatvani Sörfőzöházba. Innen az ismeretségünk, barátságunk, kapcsolatunk. Szerintem akkor egyikünk sem gondolhatta még, hogy két év múlva már szolnoki kollégák leszünk. Irigylem Őt. Iskolásként beleszeretett a régészetbe, ásatásokon Szolnok megyében diákmunkát végzett nyaranta, leleteket mosott, csomagolt Stanczik Ilona, Selmeczi László és főleg a nagy pályatárs és barátnő Csányi Marietta mellett. Neki a nagy régész nemzedék, Korek József, Szabó János Győző, László Gyula, Bóna István, Trogmayer Ottó még nem lexikonszócikk, még nem tankönyvi adat, ahogy személyesen ismerte a szolnoki múzeumi hőskort is, Kaposvári Gyulát, a Szabó testvéreket. Pályája során még volt alkalma az azóta már csak elvont ideaként létező tervásatásokon, a múzeum által, szakmai szempontokból Tárnoki Judit (Hanyi-Tiszasülyi tározó, 2008) kezdeményezett archeológiai munkákon részt venni. Ma a régészet sokszor egyet jelent a nagyberuházások által, szakmai szempontok szerint szinte véletlenszerűen rángatott szellemi segédmunkásnál, aki ugyan a nagybetűs hazai kulturális örökség megmentője, védelmezője, de ezt a küldetést, hivatást tegye nagyon röviden, olcsón, szinte már láthatatlanul s éjszaka. Neki még megvoltak a nagy szakmai vállalások, beszélgetések, ő még mindig egy álomban él, amit gyermekként álmodott meg. Régész szeretett volna lenni, s az ma is. Született szolnokiként Szolnokon szeretett volna élni, s ott alkot most is. Mindig is a bronzkor volt választott kutatási témája, azzal foglalkozik ma is. Kedvence a kultúra, az ún. koszideri időszak, s mai napig ez az e-mail címe is. Megvalósította gyermekkori álmait, vagy kitartott mellettük mindenáron? Akárhogy is, irigylem őt! Tárnoki Judit és régész kollégák -az épségben előkerült terra sigillata edénnyel ITiszapUspöki, 2014)