Tízévkönyv [antikvár]

Előszó A várossá válás települések százainak megkérdőjelezhetetlenül helyesnek tartott törekvése volt az elmúk 50 évben. A városi rang nagyságrendekkel nagyobb részesedést jelentett a közpénzekből, ám a kisebb települések ezreinek a rovására. A községi, falusi lét a leszakadás, sorvadás, másodrendűség szinonimájává vák. Ma már ez nincs így. A rendszerváltozás ezen a téren is új helyzetet teremtett. A 90-es évek előtt azonban a kiemelkedés egyetlen formája a várossá válás volt. Érthető tehát, hogy a nagyobb települések versenyfutásba kezdtek a városi cím elnyeréséért. Révbe nemcsak azok értek, amelyek szerves fejlődés útján nyerték el a rangot, hanem azok is, amelyek bizonyos összevonások után (Id. Balatonalmádi és Vörösberény) el tudták fogadtatni a döntéshozókkal, hogy többé-kevésbé megfelelőek a minimális követelményeknek: 10 000 körüli lélekszám, középfokú oktatási intézmény, rendelőintézet, városháza, keUő mértékű infrastruktúra. Lehetett azonban kicsit alkudni, szemeket becsukni, becsukatni, különösen az infrastrukturális fejlettség megítélését illetően. így történt ez nálunk is, 1989-ben. A Kéttannyelvű Gimnázium éppen kinyitotta a kapuit. A rendelőintézet kibővült néhány újabb szakrendeléssel, jóllehet a röntgenre I szánt pénzből bordó bútorzat került az egykori színészházból, később könyvtárból, és \ orvosi rendelőkből átalab'tott városházába. Ami az infrastruktúrát illeti, messze nem fe-j leltünk meg a követelményeknek. A magasabban fekvő utcákban nem volt elég víz, gáz egyáltalában nem, a csatornázottságunk mértéke alig haladta meg a 30%-ot, a 118 km-es úthálózatunknak a harmada volt burkolt, a csapadékvíz-elvezető rendszerből még az is megsemmisült, ami évtizedekkel ezelőtt a régi jó faluban, Vörösberényben, a takaros község Almádiban és a kellemes nyaralótelep Káptalanfüreden gondozottan működött. 1990 ősze óta a szabadon választott önkormányzatok nekirugaszkodtak infrastrukturális elmaradottságunk felszámolásának. 1998-ig közel 2 milliárd Ft-os fejlesztést valósítottunk meg. Mintegy 850 miüió Ft kamatmentes japán kölcsönt vettünk fel, kb. 400 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyertünk a legkülönfélébb pályázatokon, a fennmaradó 7-800 millió Ft-ot pedig az önkormányzat és a polgárai adták össze. Még így is, még ma is, a több mint 330 utcánknak a harmada nem hogy a városi rangnak nem felel meg, a kis falvak sem dicsekedhetnének velük. A célom e sorokkal nem az ünneprontás, hanem pillanatnyi helyzetünk tárgyilagos elemzése. Az ebnúlt 10 évben sokat fejlődtünk, a Tízévkönyv szerzői részletesen tudósítanak erről az egyes fejezetekben, ám még többet kell tennünk a következő 10 évben