Utak [antikvár]

— ELOSZO - Rádiós újságíró koromban körülbelül kétszáz különböző rendűrangú emberrel készítettem interjút. Ezek egy része kimondottan alkalmi volt, másik részük szigorúan egy-egy témára fókuszált, és körülbelül a felét lehetne tágabb értelemben életrajzinak mondani. Ez utóbbiak elkészítéséhez az adta meg az első ösztönzést, hogy tíz éven át, 1976 és 1986 között portréinterjúkat készítettem az Újvidéki Rádió Együtt című havi irodalmi folyóiratába, amelyekben húsz perc alatt minél teljesebben szerettem volna egy-egy embert bemutatni. Mindig hiányérzettel kezdtem hozzá a munkához. Ezért egyrészt igyekeztem minél több dokumentumot összegyűjteni az interjú megkezdése előtt, másrészt pedig minden egyes találkozó újabb kérdéseket vetett fel, így sokszor több alkalommal, hónapokig, sőt néha évekig is visszajártam egy-egy személyhez. Nem titkolom, sokszor saját életstratégiám kérdéseire is öreg beszélgetőtársaimnál kerestem a választ. Ezekben az interjúkban mindig mást és mást láttam fontosabb-nak. Amikor készítettem őket, akkor elsősorban a megtudható tények érdekeltek, ezeket tartottam a legértékesebbeknek. A vajdasági magyar, de akár a jugoszláviai közélet is rendkívül zárt volt, egészen a szétesés, a bomlás, az ellentétek kiéleződésének időszakáig, amikor már a különböző érdekcsoportok megerősödése többféle megvilágítás nyilvánosságra kerülését is magával hozta. Abban az időben azonban hozzáférhetetlenek voltak a levéltári anyagok, semmitmondóak a sajtóközlemények, és úgy éreztem, pótolhatatlan információforrást jelentenek ezek a személyes megnyilvánulások. A szubjektívan elbeszélt sors több lényeges tényt közölt életünk mikéntjéről és miértjéről, mint az összes „hivatalos" forrás. Emellett tapasztalataim is azt a felismerést erősítették bennem, hogy a közelmúltban velünk történtek számos mozzanata nem is lesz írásos formában dokumentálható. A hatalmi mechanizmus szerkezete ugyanis olyan volt, hogy sok mindenről nem is keletkezett dokumentum, sok minden nem is a formális testületi döntések alapján történt, mert a hatalmi elit - amíg csak elitszerepét betöltötte -, sosem tudott megszabadulni az illegális kommunista múltból örökölt konspiratív és szektás módszerektől, a négyszemközti utasításosztástól, a titkosításoktól, és attól, hogy a hatalmát legkisebb mértékben is érintő kérdéseket állambiztonsági keretben kezelje. Az idő múlásával már inkább az interjúalany személyisége foglalkoztatott. Egyrészt úgy gondoltam, hogy a tények előbb-utóbb tisztázódnak, a dokumentumok előkerülnek, tehát nem az oral i íjá^ 'Iv' 1-