Utcák, terek névadói Kaposváron [antikvár]

Előszó Az a meggyőződés vezetett minket ennek a könyvnek az összeállítása és kiadása során, hogy közvetlen környezetünk megismerése és megismertetése soha nem öncélú elfoglaltság, nem feleslegesen vállalt feladat. Hiszen lakóhelyünk akkor lesz igazán az otthonunk is, ha minél többet megtudunk róla, s ha nem maradnak számunkra - esetleg -idegenek azok az utcanevek sem, amelyekkel nap mint nap találkozunk, amelyeket a névtáblákon, az igazolványunkban látunk, vagy levelezésünk során használunk. A városoknak - talán nem túlzás a szó - testük és lelkük is van. A test: az utcák, terek és épületek. A lélek: amit mindehhez a polgárok tesznek hozzá hagyományokból és reményekből, tapasztalatokból és tervekből, történelemből és jövőből. A test ajelen és talán még inkább a múlt világa. Az épületek, az utcák, a kialakult városkép természetesen azt is megmutatja, hogy mi járt az elmúlt századok polgárainak fejében, a most itt lakók világlátása pedig azt határozza meg, ami a város hamarosan lesz, lehet. Az emberi test az elmúlt vagy tovább fájó sebek, a kihevert vagy még kínzó betegségek lenyomatát is őrzi. A városok „teste" sincs ezzel másképpen: a háborúk, a tűzvészek, árvizek, esetleg a félresikerült fejlesztési elképzelések nehezen hegedő sérüléseket okozhatnak. A települést azonban, akárcsak az embert, hibáival, fogyatékosságaival együtt is lehet szeretni. Es többnyire azért gyógyítani is lehet Ha a város jól érzi magát: nyújtózkodik - azaz terjeszkedni kezd. Kaposvár is nagy utat járt be, amíg a 19. századi poros mezővárosból a 21. századi népes megyeszékhellyé növekedett. Számos utca keletkezett és bizony tűnt is el az elmúlt évtizedek és -századok során, s még többször változtak meg maguk az utcanevek. Másfél évtizeddel az életünknek, mindennapjainknak most is keretet adó rendszerváltozás után talán valóban időszerű összeállítani egy efféle helyismereti utcanévkalauzt. Hiszen a közéleti-politikai átalakulás nem hagyta érintetlenül a közterületek elnevezéseit sem. A diktatúra politikai szimbólumaitól mára tényleg megtisztultak a kaposvári utcák és terek névtáblái, s régi, már-már elfeledett nevek éledtek újjá. Ugyanakkor azt is érzékeljük nap mint nap, hogy kitágult a világunk. Az Európai Unió küszöbét átlépve nemcsak a mozgásterünk növekedett meg, hanem a lakóhelyünk iránti felelősségünk is. Mert a horizont távolodásával, kontinensnyivé bővülésével egyre bizonyosabbá válik, hogy szűkebb környezetünk - városunk, megyénk - megtartó erejének biztosítása egyedül a mi feladatunk lesz, azt nem hagyhatjuk másra. S a megtartó erőnek fontos része a hely, a település ismerete. A helyismereti munka ezért új értelmet kapott ebben a megnőtt és zajos világban. Feltehetőleg még inkább a magunkénak érezzük a várost, ha közelebb kerülnek hozzánk mindennapi ismerőseink: akik utcáink, tereink névtábláiról köszönnek le ránk. Ha tehát - Radnóti Miklós sokszor idézett szavaival - nem marad számunkra csupán „térkép e táj". Meglehet: városi emberként kötelességünk is, hogy legalább úgy ismerjük az utcákat, a tereket, ahol lakunk, dolgozunk, ahol ünnep- és hétköznapjaink telnek, mint a természetben élő ember a tájat, a folyók, a rétek, az erdők, a hegyek nevét. „Kerestem az utat, a patakot, a nádast, a cserszagú erdőt , és megtaláltam a Hazámat"- írta Fekete István (Radnótihoz hasonlóan egy kaposvári utca névadója) utolsó könyvében, a Ballagó időben. Magyarország jobb megismeréséhez, az értelmes, tehát valódi hazaszeretethez is biztosan ebben az irányban, a szűkebb környezettel való alapos megismerkedésen keresztül vezet a legrövidebb út.