Várpalota képeken és fotográfiákon [antikvár]

Bevezető E könyv tisztelgés Várpalota várossá nyilvánításának 60. évfordulója előtt, amikor is 1951. október 21-ei hatállyal Várpalota és Inota egyesítésével kapott városi rangot. (A pontosság kedvéért érdemes hangsúlyozni: Pétfürdő az egyesítéskor közigazgatásilag Várpalota nagyközség része volt). Várpalota városi múltja azonban semmilyen értelemben nem itt kezdődik. Elég arra emlékeztetni, hogy már a középkori, XV. századi oklevelek is arról tanúskodnak, hogy Palota a régmúltban mezőváros (oppidum) is. Fontos a városság kritériumához a városi tudat. Ez is régi gyökerekkel bír Várpalotán, hiszen a vérzivataros végvári időszak után a palotaiak magukat következetesen Szabad rendnek vagy oppidánusoknak (szabad városlakóknak) nevezik, és ez az öntudat csak erősödik az évszázados küzdelemben, amikor szembeszállnak a folyamatosan alávetésükre törekvő Zichy-uraságokkal. Egy 1805-ös térkép, illetve annak 1811-es másolata, amely e könyvben is megtalálható, a település dűlőneveivel is jelzi (pl. Város rétje) a meglévő városi öntudatot és rangot. Az 1848-as törvények következtében Palota 10 évre elveszíti mezővárosi rangját és az ezzel járó kiváltságokat, majd hiába kapja vissza 1858. március 10-én, fejlődésének korábbi lendületét nem nyeri vissza. Bár 1861 és 1870 között járási székhely lesz, a szolgabíró sosem költözik Várpalotára, és a járási székhelynek épült Megyeháza lakatlan marad. A magyar közigazgatást szabályozó 1870. évi XLII. és 1871. évi XVIII. (majd az azt felváltó 1886. évi XXII.) törvénycikk után Várpalota nemhogy járásszékhelyi szerepet nem tölt be, de még rendezett tanácsú város sem lesz, csak egy nagyközség a Veszprémi járásban. Jelen könyv azt a folyamatot kívánja szemléltetni, hogy miképpen alakul át a tágan értelmezett XX. század során ez a mezőváros azzá a kisvárossá, amelyet ma Várpalotának nevezünk. A sok meglepetést tartogató és kuriózumot jelentő fotográfiák révén, valamint a közéjük szándékosan anzikszszerűen beszerkesztett — sokszor forrásértékűnek tekinthető - szövegek által megkíséreljük befogadhatóvá tenni azt a rendkívüli gazdagságú múltat, amit Várpalota jelent. Ezzel a könyvvel egyúttal egy óriási életmű előtt is tisztelgünk, amelyet a Várpalota Város Fotográfusa megtisztelő címet viselő Hollósy Leitner Ferenc hozott létre mintegy háromnegyed évszázados munkával. Az ő alkotó tevékenysége nélkül jóval nehézkesebb lenne városunkról ilyen bőséges képanyagot összeállítani. Feri bácsi fiatalos életkedvvel, vidámsággal, energiával fényképez, alkot a mai napig, hogy az általa pillanatokba merevített idő képkockái segítségével bizonyítsa: Várpalota gyönyörű hely, amire büszkének lehet és büszkének kell lenni. Azt üzeni minden várpalotainak ezzel az életművet megkoronázó könyvvel, hogy büszkék lehetünk városunk dicső múltjára, történelmére, az épületeire, az itt munkálkodó, élő és haló őseinkre. Örülök és ezúton is köszönetet mondok neki, hogy engem választott ki ennek az életműnek, ennek az üzenetnek a könyvtestbe plántálására, és hogy most ez az „Ige" „testté lőn". Itt teszünk eleget kötelességünknek, hogy köszönetet mondjunk Várpalota város önkormányzatának, Talabér Márta polgármester asszonynak, valamint Katona Csaba alpolgármester úrnak, aki kezdettől fogva hathatós támogatást nyújtott a könyv elkészüléséhez, továbbá Dombi Norbertnek, aki a nyomdai előkészítés mellett szinte társszerzőként segítette ötleteivel a munkánkat, és nem utolsósorban Petrovics Lászlónak, Gelencsér Istvánnak hasznos észrevételeikért és a képaláírások pontosításaiért. Leitner Ferenc nevében köszönetet mondok a Városszépítő és -védő Egyesületnek és tagjainak, hogy felkarolták, segítették, erkölcsileg és anyagilag támogatták munkáját, nélkülük talán el sem készülhetett volna e könyv. Várpalota, 2011. augusztus - szeptember Budai László