Velencze [antikvár]

Képzelhető-e művelt ember, ki ezen érdekes városról ne hallott, ne olvasott volna; ki az Adria e bájos tündére iránt ne érdeklődnék!? Azok, a kik közelebbről ismerik, bizonyára lelkes barátai; örömmel fognak e lapok átolvasása folyamán az ott átélt idők kedves emlékeire visszagondolni; azon t. olvasóinkban pedig, a kik még nem jártak ott, remélhetőleg vágyat fog ébreszteni e szerény munka arra, hogy a könnyü összeköttetés felhasználásával e szép és sajátszerü várost felkeressék. Hyp. Taine olaszországi leirásában a lelkesedés eme szavaival nyilatkozik felőle: «Velencze Olaszország drága gyöngye, melyhez fogható nincs második. Ha visszagondol az ember Róma és Nápoly szennyes utczáira, Florencz apró és színtelen sikátoraira, s utána Velencze palotáinak, templomainak, hidjainak remek márványaiban gyönyörködik, az oszlopsorok, erkélyek s agóth, maur és bizanczi izlésü ablakok és párkányok domborművü csipkézeteit szemléli, s azok visszatüröződését a folyton szeliden hullámzó, átlátszó kék habok hullámaiban; önkénytelen szemrehányással illetjük magunkat, a miért oly hosszasan vesztegeltünk egyéb helyeken, a miért nem egyenesen ide jöttünk, a miét nem Velenczének áldoztuk egész időnket! - Elfog a vágy ott megtelepedni, megfogadjuk, hogy visszatérünk. Nem csupán szellemileg, hanem lelkileg is gyönyörködünk, szivünkkel, összes érzékeinkkel, egész lényünkkel!»