Versmondó 2010. nyár [antikvár]

Részlet: TANULMÁNYOK „Én vagyok Mezey Katalin, A fényképeim is engem mutatnak. Én tetőtől talpig én vagyok Ameddig lenni hagynak." WIEGMANN ALFRÉD beszélgetése MEZEY KATALINNAL — Fura dolog a költészet, maga a költés. A költő ül és költ. Ha például ülsz az íróasztalodnál, s valamelyik unokád hozzád fordul, nagyi éhes vagyok, akkor te azt mondod, kislányom, most ne zavarj, éppen költök? - Ilyet azért nem szoktam mondani. De az persze igaz, hogy az ember nem szívesen hagyja abba a munkát, mert nem biztos, hogy visszatalál azokhoz a gondolatokhoz, amelyek éppen megformálódóban vannak. Ha érzi az ember, hogy itt lappang valami, valami fontos, sokszor csak egy érzés, valamit lát belül az ember, megél valamit, akkor célszerű azonnal rögzíteni, leírni, akár pár szóban, mert ha ezt megteszi, később újra lehet folytami a gondolatot, újra elővehető, s megjelenik az a bizonyos „aha" élmény, az a rátalálás, amelyből már jó sorok, talán egy egész vers születik. Inkább rátalálunk, megtaláljuk a verset, semmint költjük. Ahogy kérdezted, valóban érdekes a magyar nyelvben ez a költ, költeni szó. A főnév, a költő szó, az egyértelmű, azt általánosan használjuk egy sajátos foglalkozás megnevezésére, de az igét nem szoktuk használni csak némi választékos esetben. Biztos, hogy nyelvújítási szó, mert azelőtt igriceknek hívták a költőket, s még több ilyen ős toposza volt a magyar nyelvben a versmondó vagy az énekmondó személynek. Érdekes megnézni, hogy az idegen nyelvek milyen jelentésből, más igének a fogalmi elvonásával nevezik meg a költőt, például a német Dichter szó a 'sűrítő' elvonásából keletkezett. Én nem találom túl szépnek, de azért kifejez valami lényegit. Igen, az esszenciáját kivonja a valóságból az, aki verset vagy éneket fogalmaz, hasonlóan más műfajokhoz. — De mihez képest fogalmazza a költő a verset? Dramaturgiai értelemben a költő önmagával beszélget, vagy az olvasóval, az olvasónak akar valamit mondani? Megfigyelted, hogyan történik ez? Tálán versenként változik ez a szemléleti attitűd? - Igen, hát egészen biztosan eszébe jut, hogy ezt majd elolvassák, s esetleg ki is húz belőle valamit pont ezért. De elsősorban magával és a költészettel beszélget. Számomra a holt költők társasága, a holt írók társasága a legfontosabb, verseimmel velük folytatok párbeszédet. Erős az ösztönzés, hogy az ember hozzátegye a magáét a magyar irodalomban már megszólalt hangokhoz. Nem jut eszébe, hogy József Attila konkrétan azt meg azt írtra, s hogy Ady meg amazt írta, hanem általában kötődöm a régi költőkhöz. Zrínyihez nagyon, Arany Jánoshoz is, fontos az ösztönzés, amit tőlük kapok.