Veszprémi képeslap anno 1999 [antikvár]

CSAK EGY CENTIT SZERETNÉK ELÉRNI A NÉZŐNÉL, AZT AZ EGY CENTIT, AMIT A SZÁJA MEGTESZ A FÜLE IRÁNYÁBADEBRECZENY ZOLTÁNA hivatal kötöttsége és a művészet szabadsága - összezárva a munkaidő korlátai és Európa határai, egymásnak feszülő fogalmak. Korpulens, dinamikus ember. Sokat mozog, tudatosan szervezi kettős életét. Megfigyeli a részleteket, majd anekdotikus formában lefesti tapasztalatait. Ismerjék meg! (Önvallomás! - a szerkesztő)-Ön nagyon veszprémi polgár, de legalábbis veszprémi városlakó. Hogyan alakul ki ez az emberben? Születni vagy tanulni kell?-A gyökerekkel kezdem: nagyszüleim 1923-ban érkeztek Veszprémbe Debrecenből. Nagyapám jogászember volt, egy biztosítótársaságnál dolgozott. Édesanyámnak van a világon a legszebb neve, úgy hívják hogy Agárdi Aliz, 76 éves és ragyogó a szellemi frissessége. Nagyon veszprémi vagyok, ma is abban a házban élek-a Rózsa utcában - ahol születtem, az ágyam is ott áll, ahol annak idején.-Aki ismeri Önt, tudja, hogy Ön és az édesanyja valamilyen egészen különleges kapcsolatban van: ahelyett, hogy egy felnőtt fiú elszakad a szülőktől, az anyja nem maradna elsődleges élete végéig, az Önök kapcsolata az évek során nemhogy lazult volna, hanem egyre mélyült. Miből eredhet ez?-Mama nagyon intellektuális alkat. Élete során rengeteget írt, olvasott, zenét hallgatott, nagyapámtól örökölte ezt az igényességet. Nagypapa színes egyéniség volt: imádta Wagnert, Chopint, a művészeteket, a kultúrát mindenestől. Egy ilyen jóasszony mellett az ember spontán alakul azzá, ami. Miért maradtunk így, egymás mellett? A véletlen hozta így, mindig bumeráng" voltam, akár