Vizek sodrásában [antikvár]

ELÖLJÁRÓ SOROK Furcsa, szokatlan könyvet vesz kezébe az olvasó. Parasztember írta, 1978 és 1988 között, akkor, amikor talán legtorzabbra fordult „boldogságunk", amikor a valós arcából kiforgatott falu már-már éppen hogy vegetált, de az emberek őrizték még a lelkükben a múltat, fájdalommal őrizték a már-már végleg elvesző értékeket, a hagyományos életforma nehéz szépségeit, de már mint szétfoszló-szétoszló emlékeket Kiss István (1912-1994) népének krónikása a Szamosújvártól mintegy 17-18 km-re, elszigetelten, „tovább út innen nincs" módjára fekvő Szépkenyerűszentmártonban született. Mindent átélt, mindent megélt, látott, átérzett és mérlegelt, ami két világháborúval bevérezett, széteső és lassan fércelődő, a régit szétziláló, szétroncsoló, de semmi szépet, semmi igazat, semmi nemesen újat, jót nem hozó korunkban történt Küzdő, a helyzetbe, korunk torzulásaiba bele nem törődő ember, fellép az ellen, amit igazságtalannak lát, s mindig jobbítani akar. És próbálja megteremteni a lehetőségét annak, hogy tehessen is valamit! Belép az épp formálódó, a nacionalista erők megfékezését ígérő kommunista pártba, s be a kezdeti idők még átláthatatlan, de a megmaradás esélyét is ígérő küzdelmeibe. O szervezi meg falujában a Magyar Népi Szövetséget, s lesz annak első vezetője. Amit tesz, nem csak magáért, népéért teszi. Sőt: saját egyéni érdekét mindig alárendeli a közösség érdekének. S mert tenni keveset tud kifordított arcú korában, gyötrődik, szenved ezért. „Úgy jártunk, mint az Igazság és a Hamisság című versben az Igazság" - állapítja meg, summázva ezzel a tömör mondatával mindazt, ami tájainkon végbement, ami velünk megtörtént, s amiben akkor benne éltünk, s nem is sejthettük, lesz-e vége, vagy: mikor lesz vége. És fokozottabban, súlyosabban, gyötrelmesebben történt