XIII. kerület [antikvár]

Előszó Tizenhét esztendő. Ennyi idő telt azóta, hogy a lóvasúri indóházban szép számban megjelent hallgatóság előtt bemutattuk a XIII. kerüleri díszalbum első kiadását. Most pedig már - minden eddiginél gazdagabb fényképanyaggal, míves térképekkel, páratlanul gazdag bibliográfiával - az ötödik, javított és jelentősen bővített kiadást vehetjük kézbe. Könyvtárakban, archívumokban feltárt újabb információk épültek be az ereded koncepcióba, a kerületet hol kronologikus rendben, hol temadkusan mutatva be. Az ezerarcú Angyalföld és az elegáns Újlipótváros mellett a népmesébe illő nevű Vizafogó históriája is megelevenedik a kötet lapjain. Az utolsó kiadás óta a kerület új városrésszel is gyarapodott az Árpád híd lábánál. A Göncz Árpád Városközpontot az ország rövid idő alatt megismerte, hiszen már a megújult metróállomás is ezt a nevet viseli. S ne feledkezzünk meg olyan, a köztudatból már kikopott patinás elnevezésekről sem, mint a Lőportárdűlő (ott egykor valóban laktanyák sorjáztak, szám szerint öt). Bár a Dagály fürdő környékét már a régi rómaiak benépesítették, a XIII. kerület igazi története a török hódoltság után kezdődött. A Pest városának középkori városfalán kívül elterülő, terméketlen határban fekvő homokos terület kezdetben a Felső-külvároshoz tartozott. A szomszédos településekkel közös határát jelölő határkövek közül a 93. számú ma is mutatja, hol ért egybe hajdan az ősi Pest városa Újpesttel. Az 1873-ban létrejött fővárost, Budapestet kezdetben tíz kerületre osztották, majd a következő évszázad közigazgatási reformjai ezt tovább tagolták, így jött létre a XIII. kerület. Nagy-Budapest születésekor, 1950-ben ismét átszabták a kerülethatárokat, ekkor csatolták a zömmel munkások lakta gyárnegyedhez a Dráva utcától délre fekvő Ujlipótvárost az V. kerülettől, s ráadásképp Angyalföld megkapta a III. kerülettől a kies Margit-szigetet is. Ez utóbbi történet azonban 2013-ban véget ért, miután a főváros a szigetet közvetlen irányítása alá vonta. Az angol utazó, John Paget az 1830-as évek derekán még nem éppen hízelgően azt írta: a pesti homok „jobban megköhögcec, mint a londoni köd". Aztán 1838 márciusában a Duna, miután átszakította a Pestet védő északi gátat, sártengerré változtatta a várost. Az árvíz után ódzkodtak lakóházat építeni a homokos, agyagos, művelésre alkalmatlan talajon, de a város terjeszkedésének nem szabhattak gátat. Hamarosan gyárak, bérkaszárnyák nőttek ki a földből az egykori váci országút mentén, s az óváros felé modem világvárost formáltak az elegáns bérházak. Az Újlipótváros emblematikus épületeinek építészeti megoldásai ma is elkápráztatnak, gondoljunk csak a nádori család emlékét idéző Palatínus házakra a pincéjében működő benzinkúttal, a gépesített Phoenix-Turul házra, a filmekből ismerős Dunapark ház impozáns lépcsőházára. Az angyalföldi épületeknek meg már a neve is beszédes (Juta házak, Malomházak, Műhelybérház és társaik). A városképbe nem illeszkedő, bár csodás dunai panorámájú panelek építésével időben felhagytak, s helyettük emberléptékű, barátságos társasházak, modern irodaházak népesítik be a környéket, utóbbiak főleg a Váci út mentén, az egykori gyárak helyén magasodnak. Peregnek a lapok, s szemünk előtt az évszázadok. írásban és képben elevenednek meg a római legionáriusok, a Vizafogó halászai, a vagány angyalföldi munkások, az Újlipótváros színházszerető polgársága, a legendás sportolók, a kalandos életű artisták. Személyes történetükkel kerülnek hozzánk közel a hétköznapi emberek, olvashatunk távházasságról (amikor a vőlegény a fronton, mint egy rádiójátékot hallgathatta meg, amint menyasszonya kimondja a boldogító igent), ősi tradíciót őrző harangöntőről vagy épp az ötös lottó első nyertes kollektívájáról. Az élet árnyoldala sem marad rejtve, legyen szó vagonlakókról, a szemétkirály Dickenset idéző nyomortanyáiról. A Duna két partját régóta próbálták állandó híddal összekötni. 1814-ben erről a gondolatról a napóleoni háborúk miatt még le kellett mondani, hogy fél évszázaddal később épp franciák tervezzék meg a kecses, néhány éve ismét régi fényében pompázó Margit hidat. A kerület másik végében már a millennium idején épült meg