Zalabér története [antikvár]

Kisfiú játszik a gyertyalánggal, keze védelmében megnő a fényes lángnyelv majd meglibben. Apja nem bánja. Mint ötödik legkisebb fiút papnak szánta, még megszületése előtt, 1917-ben. Mindezt e könyv szerzője, Sorok János plébános mesélte később székkutasi híveinek. Az egyszerű földműves család régi zalabéri lakos. Bírót is adott már falujának. A jó eszű gyermeket a helység papja előbb a budapesti ciszterciek, majd a kőszegi bencések gimnáziumába ajánlja be. Később Bécsben és Budapesten kap felsőfokú képzést. A fiatal verbita szerzetes tanári hivatása és doktorátusa ellibben a század közepének huzatos levegőjében. Az Alföldre kerül egy négyezer lelket számláló helységbe, Székkutasra melynek kétharmad része tanyán él. Tizenegy szétszórt tanyai iskolában tanít majd hittant, gyakran 30-40 kilométert is motorozva egy-egy úton. Mígnem életre szóló balesete folytán egyháza a Szolnok megyei Tószegre helyezi át plébánosnak. Matematikai képzést kap, de talán a történelmi próbatételek hatására írja meg faluja, Zalabér történetét a 70-es években. A történelem és az egyéni élet kapcsolatát, az egykori helyállás önmagában is kötelező erejét érzi és ez sugárzik munkájából is.