A szobai növények élete és gondozása [antikvár]

A növényvilág az ember életébe nemcsak hasznossága révén kapcsolódik be, hanem az ember lelki életének is részese. Az ősember, amint azt elképzeljük, a növényvilággal még teljes életközösségben élt, ez szolgáltatta élelmének, ruházatának, lakásának anyagát, ez adta gyógyszerét és fegyverét, de viszont díszét is. Az ősember díszítette önmagát és lakóhelyét, isteneinek és bálványainak oltárát, kedveseinek sírját. Amikor a művelődés fejlődésével a községi és városi élet kialakult, a természettől elszakadt ember magával hozta lakásába a természet foszlányait. Nemcsak házi állatokat hozott el magával, hanem fákat ültetett udvarába, kerttel vette körül lakóházát és ott, ahol a zöld nyarat felváltja a fehér tél, beviszi szobájába életének földi társait, az erdő csicsergő madarait és a kert tarka virágait. A mi éghajlatunk embere az esztendőnek majdnem a felén keresztül nélkülözi a növényzet pompáját a természetben, érthető, hogy lelki szükségletét lakásának keretében óhajtja kielégíteni. Tájképeket, csend- életeket függeszt falára, amelyen a művész megrögzíti a tavasz virágnyílását, az erdő varázsát, a rét pompáját, az ősz lombszíneit és gyümölcseit. E képek a szobafogságra ítélt városlakó ablakai, amelyeken át kitekinthet a természetbe. Azonban a legnagyobb művész alkotása sem varázsolhatja elénk oly híven a mi élettársainkat, hogy ne vágyódnánk a maga valóságában a művész modellje után.