Bővebb ismertető
Szerkesztőségi levélFiczere Miklós: Mindenből egy! De miért?Sokszor rácsodálkoztam már a természet sokféleségére, szinte semmi sincs amiből lenne két egyforma: sokfélék a növények, az állatok, a folyók, a hegyek, a völgyek, de mások az emberek is, színben, méretben, alakban, arcvonásokban. Semmiből sincs két egyforma, ha mégis előfordul, bizony, az nagy ritkaság. Különbözőek az emberi közösségek is, csak hasonlóság van közöttük, de nincs egyformaság. Minél sokfélébb egy-egy közösség annál színesebb, értékesebb és érdekesebb. A természet nem törekszik az egyformaságra, célja - ha lehet így nevezni - a minél többféleség megteremtése, hiszen az egyformaságnak, a valamiből egynek, nincs hagyománya és értéke a természetben. Társadalmunkban is a sokféleség az érték, minél sokoldalúbb egy közösség vagy egy ember annál értékesebb, csak rá jellemző tulajdonságokkal rendelkezik. Sajnos, globalizálódó világunkban sokan nem ezt vallják, igyekeznek mindent egységesíteni: nyelvet, vallást, szokásokat, gazdaságot, pénzt; mondván, jó lesz ezekből egyféle is. Ezek a gondolatok jutottak eszembe, amikor elolvastam a Gedeon Tamás elnökünknek küldött levelet, amit megválasztását követően kapott e-postán. A levél aláírója Ármin, felvetette, hogy milyen jó lenne egy csónakban evezni , nem sok kis egyesület, hanem egy, egy kiadvány, egy honlap, de mások is gondolkodnak a mindenből egy bűvös projektjén, hogy egy ma divatos szót használjak. KeU egy Nagy egyesület, ami majd mindent megold, kell egy Nagy honlap és kell egy Nagy maglista, kell egy Nagy újság és így tovább.Magyarország jelenlegi pozsgásnövényeket gyűjtő, a pozsgásnövényeket valamilyen formában kedvelő közössége olyan sokszínű és sokféle, amilyenre példa az elmúlt 100 évben biztosan nem volt, de bizton mondhatom: sohasem volt mióta világ a világ. Aktivitásuk, eredményeik minden korábbit túlhaladt, és nincsen egyetlen olyan időszak sem, amelyikkel érdemben összehasonlítható lenne. Olyan értékek jöttek létre, amire világszerte nagyon kevés hasonlót találhatunk. Személy szerint nagyon örülök annak, hogy létezik két önálló egyesület, a debreceni ésaz érdi, amelyek újságot is tudnak kiadni. Senki ne vegye sértésnek, de az egyesületeket telephelyük szerint és abc sorrendben említem, kerülve mindenfajta rangsorolást és megkülönböztetést s teszem ezt a későbbiekben is. Az egyik nevében hordozza a múltat is idéző, de hagyományként tisztelt országos jelzőt, a másik nem, de ettől még mindkettő országos hatáskörű, működési területük az egész ország, sőt, ma már külföldi tagjaik is lehetnek és vannak is. Már hosszabb ideje tagja vagyok mindegyik egyesületnek, és nagyon fájna, ha bármelyik egyesület munkájában törés következne be. Most pedig megpróbálom elmondani neked, kedves Ármin, miért jó nekem, nekünk a két egyesület léte, egymás mellett élésük? Kiadnak egy-egy, mondhatni világszínvonalú újságot, melyekből tudásunkat gyarapíthatjuk. Az igaz, hogy egy újságot könnyebb lenne megtölteni tartalommal. Viszont nekem választási lehetőségem van a következőkből: tagja leszek az egyiknek, vagy a másiknak, legjobb esetben mindegyiknek, én ez utóbbit választottam. Választhatok abban is, hogy melyik újság kerüljön a postaládámba: ha az egyiket választom, kapok 6 darabot, ha a másikat, akkor 4 db-ot, de ha mindkettőt, akkor 10 db-ot egy évben, ráadásul mindegyik újság éves terjedelme szinte egyforma a megjelenés gyakoriságától függetlenül. Ha valamelyik egyesületnél baj van, akkor még mindig megkaphatom a másik egyesület lapját. Eldicsekedhetek azzal is, hogy a debrecenieknél évi 3500-, az érdieknél 4800-, tehát összesen 8300-, Ft-ért lehetek úgy tagja ennek a két magyar egyesületnek, hogy ennyi pénzért kapok 10 db újságot, és még postaköltséget sem kell fizetnem, valamint élvezem a tagsággal járó minden előnyt. Ugyan, hány ország pozsgásgyűjtői mondhatnak maguknak ilyen lehetőségeket? Ez az igazi érték, nem az egy újság és az egy egyesület!Olykor elhangzik érvként, hogy a német, osztrák és svájci gyűjtők létre tudtak hozni egy közös újságot, a KUAS-t. Aki ezt az érvet hangoztatja, az valószínűleg nem ismeri az önálló, A4 méretű, már évek óta Svájcban folyamatosan
Katona József (Kecskemét, 1791. november 11. – Kecskemét, 1830. április 16.) főügyész, drámaíró, a magyar drámairodalom kiemelkedő alakja.
Kecskeméten született, iparos, nem nemesi családban. Szülővárosában, más alföldi mezővárosokhoz hasonlóan, az iparos-paraszt polgárság tehetősebb tagjai támogatták a művelődés intézményeit. Katona szülei, bár maguk iskolázatlan emberek voltak (apja takácsmester), fontosnak tartották, hogy legidősebb fiúgyermeküket taníttassák. Gimnáziumi osztályait befejezve Katona József jogi tanulmányokat kezdett: a kor szokásai szerint a nem nemesi származású ifjak számára a jogi pálya tette lehetővé a vármegyei vagy városi tisztségek betöltését, illetve az értelmiségi foglalkozások művelését.
Egyetemi tanulmányai során nem ért el különösebben jó eredményeket, viszont számos egyetemi társához hasonlóan színészként csatlakozott a pesti magyar színtársulathoz. Békesi József álnéven írta alá a szerződését. Kisebb szerepeket játszott, de drámafordításokkal, átdolgozásokkal és eredeti darabok írásával szintén kimutatta a színjátszás iránti elkötelezettségét. Színésztársai között volt Széppataki Róza, aki később Déryné néven vált halhatatlanná.Katona félszegen, levélben vallott szerelmet a színésznőnek, aki nem viszonozta érzelmeit; valójában nem is tudta igazán, kitől kapta a vallomást, hiszen a fiatalember csak a neve kezdőbetűit írta alá. A színészet mellett egyetemi évei alatt a történelem foglalkoztatta, korai drámái is főként történelmi tárgyúak.
1815-ben tett ügyvédi vizsgát, és ebben az évben készítette el Bánk bán című történelmi drámája első változatát. Ezután drámát többet nem írt. Pesti ügyvédek irodájában dolgozott mindaddig, míg 1820-ban rövid ideig önálló irodát nem működtetett. Ez a vállalkozása kudarccal végződött, viszont sikeres pályázata alapján ugyanebben az évben szülővárosában alügyésszé választották. 1826-ban városi főügyész lett. Zárkózott, magányos életet élt, színjátszással, irodalommal hivatásszerűen nem foglalkozott.
Még nem volt negyven éves, amikor egy nap, 1830-ban a mostani kecskeméti városháza előtt szívrohamban meghalt. Szülei a Seress Pál ismerősüktől kért kölcsönpénzből temették el fiukat április 17-én.
Az írója halála után "legelső nemzeti drámává" magasztosult Bánk bán elhomályosítja Katona többi művét, holott a színművek mellett jelentős költeményeket írt (Idő, Andal, Gyermek-kor), több fontos, színházi és dramaturgiai kérdésekről szóló tanulmány szerzője volt, és értékes kutatásokat végzett Kecskemét város történetéről.