Bővebb ismertető
Debreceni Pozsgástár 2011/1.
Mánfai Gyula
Gjűjtőszáinok a gírűjteménifek botanikai értékük tDkré|e|
Divatok jönnek és mennek. Divat a kaktuszgyűjtésben is fellelhető. Vajon a gyűjtőszámos növények gyűjtése divatnak tekinthe-tő-e? Mint minden kaktuszos kérdésre, erre is legalább két válasz adható. Az egyik „hobbiból", a másik határozott céllal. Az első lehetőséggel nem kívánok foglalkozni, mivel az nem illik bele e gondolatsor témájába.
A gyűjtőszámos növények gyűjtése is állandó fejlődés alatt áll. Köszönhető ez annak, hogy a gyűjtőszámos növények száma és hozzáférhetősége egyre jobban gyarapszik, és annak, hogy ismereteink is gyarapodnak a kaktuszokról. Talán minden tévedés nélkül leírhatom, gyűjteményeinket ma már nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is gyarapítani szeretnénk. Legalábbis remélem, hogy idővel ez a cél is lebeg a gyűjtőtársak szeme előtt. Mindebből az következik, hogy gyűjteményeink egy idő után, a botanikai érték szempontjából is két részre szakad. Jó ez? A válasz itt is kettős. Az alapkérdés: érdekel-e bennünket, hogy milyen botanikai értéket képviselnek számunkra és az eljövendő nemzedékek számára a gyűjteményeinkben fellelhető fajok egyedei?
Nemleges válasz esetén mindenféle növény egy csoportba kerülhet gyűjteményeinkbe. Gyűjtőszámos, több nemzedéken át kultúrában szaporított, hibridek és a kultúrában felbukkanó - esetleg japán mintára szándékosan kitenyésztett - „génmanipulált" növények. Egy ilyen gyűjteménynek financiális értéke nagy lehet, de vajon a botanikai értéke mennyi? Elhanyagolható ez a szempont? Meggyőződésem, hogy nem. Az a véleményem, hogy gyűjtői tevékenységünk során törekednünk kell a kaktuszok botanikai, és nem kertészeti értékének megőrzésére. Sajnos, éppen az utóbbi időben nincs alkalmam sok gyűjteménylátogatásra. így csak régebbi tapasztalataimat írhatom le, amely egy-két kivételtől eltekintve vélhetőleg ma is ugyanaz. Nevezetesen a gyűjtemények többségében a növények nincsenek szétválasztva botanikai értékük alapján. Ezzel nem azt akarom mon-
dani, hogy ezek a gyűjtemények bizonyos mértékben csökkent értékűek lennének.
Egyre több írás jelenik meg a kaktus lék fajainak élőhelyükön való pusztításáról,' pusztulásáról, és emiatt az adott fajt nem egy esetben a kipusztulás fenyegeti. Jelen gondolatsorom nem arról szól, hogy az európai gyűjteményekben szaporított egyedekkel megmenthetjük-e a kipusztulás szélére sodort fajokat. Továbbra is az a véleményen, hogy a fajokat csak az élőhelyükön lehe'' megmenteni és megtartani! Az európai gyűjtemények kizárólag bemutatásra alkalmasak! Történtek kísérletek Európában termesztett kaktuszfajok eredeti élőhelyükre történő visszatelepítésére, de ez már a kezdeti stádiumban elakadt. Vajon miért? Csupán azért, mert egy rugalmatlan szervezet ezt így látta jónak? Nem egészen. Talán senki sem gondolta át, hogy egy idegen föld-] részről betelepített növény, még ha az eredeti élőhelyére történik is, számos bonyodalmat okozhat, még az őshonos növényzet kisebb-1 nagyobb kipusztulását is. Behurcolt betegsé-| gek stb. miatt. Amennyiben a visszatelepítés eredményes módszer lenne, ezt már a dél- és az észak-amerikaiak már megtették volna. Ez azonban a kaktuszok törzsfejlődéséből adódóan nehezebb feladat, mint más növények esetében. Egyébként még az európai növé-' nyek visszatelepítése az európai élőhelyekre is összességében kudarcot vallott. De erről is egy külön könyvet lehetne írni. Maga az 1993-ban megjelent Nemzeti hiodiverzitás-megőrzési stratégia is nagy terjedelemben jelent meg, 17 közreműködő jóvoltából, köztük szerepel Papp László is. Egyesületünk tiszte-letbeH elnöke. Mindenáron mi akarjuk megmenteni visszatelepítéssel a kipusztuló félben levő kaktuszfajokat? Nosza, pakoljunk fe' több kiló veszélyeztetett faj magját és szórjuk szét az eredeti élőhelyen! Tudja valaki, hogy melyik amerikai államban van halálbüntetés. Márpedig az élő növények visszatelepítése is ezzel járhat. És akkor még nem beszéltein eZ';