Diázók könyve [antikvár]

Csak az első pillanatban tűnik furcsának, hogy a mozgókép, a televízió s immáron a képmagnó elterjedésének korszakában az állókép: a diavetítés nem szorul háttérbe, sőt évről évre újabb területeket hódít meg, és újabb alkalmazási sikereket ér el nálunk és világszerte. De miért is időszerű ma könyvet írni és olvasni a diázásról? A diavetítő már óvodás korunkban mellénk szegődik, s feltárja a mesevilág csodáit; iskolás korunkban valós világképünket tágítja és a tananyagot teszi érthetőbbék, a szak- és a felsőoktatási intézményekben pedig a különleges fototechnikával - pl. mikroszkópelőtéttel stb. - készült felvételek diaképei a szemmel nem látható jelenségek megfigyelését segítik elő. De az oktatási intézményken kívül az ismeretterjesztés és a tájékoztatás is szívesen alkalmazza a diavetítést, amely például kiállításokon a látogatók tömegeit vonzza az általa reklámozott árucikkekhez, s a leglátogatottabbakká teszi a diaképekkel kísért ismeretterjesztő előadásokat. S hogy mennyire szeretunk diázni, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a legtömegesebb művészeti mozgalomnak: a fotóamatőrizmusnak hirtelen lombosodó ágaként nálunk is társadalmi jelenséggé vált a színes dia készítése és vetítése. Az ország-világjárók, a turisták és a természetbarátok élményeinek rögzítője és megsokszorozója a családokban, a klubokban és az előadásokon vetített színes diakép. Mert nemcsak a "hobbyk" egyike, hanem közösségteremtő tényező is.