Foto 1959. (nem teljes évfolyam)/Foto 1960/1-12. [antikvár]

p VI. ÉVFOLYAM Zi IBdO.FBEEUAII Oli SZERKESZT Ö'SGC: BUDAPEST, VII., LEM> KÖRÍT 9 — 11. TEIBEON: «28-20« SZ. FRIDLJAKD : GONDOLATOK A MŰVÉSZI FÉNYKÉPEZÉSRŐL RÉSZLETEK A SZERZŐNEK A SZOVJETSZKOJE FOTO 1958. ÉVI 4. SZÁMÁBAN MEG.JE-lENT CIKKÉBŐL fia a fotokiállítások képeit, fotóalbumokat és illusztrált könyveket nézzük száz és száz fényképfelvételt látunk, amelyek mind az élet különböző formáit örökítik meg. Vannak felvételek, amelyeken a szem közömbösen siklik át. Nem mondanak semmit, untatnak mint egy száraz, unalmas előadás, mely nélkülözi az ékesszólás hangját. Más fényképek társadalmi, vagy más fontos eseményeket rögzítenek. Feladatuk : ezeket az eseményeket a nézőkhöz, az újság- és folyóirat olvasóihoz eljuttatni. Ezek sem hagynak mélyebb benyomást maguk után és csak mint archívanyagok, mint elmúlt idők dokumentációi élnek tovább. Vannak azonban olyan képek, amelyeken a szem hosszabban időz. Erek a képek nemcoak egyes tárgyak másolatai. Itt a szerző a képével közvetíti az alkotáshoz való viszonyát, gondolatait és érzéseit. Ha ez a felvétel egy tájkép, akkor a természet olyan költői tökéletességgel van ábrázolva, hogy a néző ezt majdnem fizikailag érzi és a szerzővel együtt gyönyörködik a nyári reggel csodálatos frisseségében, a látóhatárig nyúló messzeségeket beborító levegő párájában, az Észak rideg tájainak megmerevedett mozdulatlanságában, vagy a kialvó nap lágy fényárnyékában. Ha ez a felvétel egy zsánerkép, akkor élő, közvetlenül cselekvő embereket látunk rajta, akiknek mosolya, töprengése, szomorúsága hat ránk. A portré pedig az ábrázolt ember belső világát, jellemét és sajátosságait tárja fel előttünk. Ezeken a képeken nem egy rövid értesítést, hanem a való élet egy darabját kapjuk. Ha a művészet eszmei és megismerési tényezőiről beszélünk, miért nem említjük nyomatékosabban a nem kevésbé fontos esztétikai tényezőit? A művészetet és a szépet nem lehet egymástól elválasztani. Lenin a művészetről mondotta : a művészet feladata, hogy az emberben ébressze fel a művészt, akit aztán tovább kell fejleszteni. Az a mély érzés, amelyet az igazi művészi alkotás az emberek szívében kivált, nemcsak a néző a művész eszméivel és érzéseivel való együttérzéssel, hanem az utóbbi éles művészi látásával is magyarázható. Nagyon sokszor előfordul, hogy miközben a természet egy sokszor látott és már jól ismert képét vagy egy portrét szemlélünk, hirtelen egy új, érdekes részletet veszünk észre, amely esztétikai szemléletünket a környező világról és az emberről gazdagítja. Ha az esztétikát az esztétizálással azonosítjuk, akkor kénytelenek vagyunk azoknak a műkritikusoknak igazat adni, akik az objektív valóság jelenségeit művésziesekre és művészietlenekre osztják. Ezek a műkritikusok azonban tévednek és összekeverik az objektív valóság tartalmát a művészi alkotás művészi tartalmával. Ez távolról sem ugyanaz és erre lejjebb még visszatérünk. Nem lehet az élet egyik vagy másik jelenségének ,,művésziességércl" vagy „művé-szietlenségéről" beszélni, mert ez a maga logikus fejlődésében a művészet általános tagadásához