Fotoiskola [antikvár]

Részlet a műből: "Első óra: történelem Az első használható képrögzítő eljárást L. J. Daguerre (1787—1851) fedezte fel 1836-ban, korábban elhalt munkatársa J. N. Niepce (1765—1833) kísérletei nyomán. Arago, a francia akadémia akkori elnöke közbenjárására vásárolta meg Daguerre találmányát a francia kormány. A fényképezés gyors elterjedését tulajdonképpen neki köszönhetjük. Amíg Daguerre első használható fényképészeti eljárása megszülethetett, igen sok előkészítő találmánynak kellett napvilágot látnia. A fényképezés technikai része fizikai és kémiai elemekből tevődik össze. Az ókorban már Arisztotelész foglalkozott a fénnyel és egyes fényjelenségekkel. A középkori alkimisták a bölcsek kövének keresése közben megfigyelték a salétromsavas ezüstoldatnak megfeketedését a világosság hatására. Később az 1500-as években Leonardo da Vinci feltalálta a lyukkamerát, a „camera obscurá"-t. Leonardo da Vinci találmányai egy részét nem rendes írással, hanem tükörírással (tükörből olvasható fordított írással) írta le. Erre csak évszázadok múlva jöttek rá, és csak akkor tudták ezt az írást megfejteni. Eközben a camera obseurát többen is feltalálták. Giovanni Baptista Deila Porta (1538—1615) a camera obseura nyílásába lencsét helyezett. 1553-ban „Magia naturalis sive de miraculis rerum naturibus" c. könyvében először írta le a camera obseurát. De még innen is nagyon hosszú út vezetett a fényképezés feltalálásáig. Bár ismerték a képvetítés feltételeit (camera obscurával), ismerték az egyes ezüstsók megfeketedését fény következtében, mégis évszázadok múltak el, amíg rájöttek arra, hogy a kettőt egyesítsék. A fényképezés csak akkor indulhatott világhódító diadal-útjára, amikor a camera obseura által adott képet rögzíteni tudták. A Daguerre előtti próbálkozások azért nem jártak gyakorlati eredménnyel, mert a kép kialakítását pusztán a beeső fény energiájától várták. A fényképezés gyakorlatilag akkor oldódott meg, amikor a kép kialakítását egy — a megvilágítást követő — kémiai folyamatra, az előhívásra bízták. A fény csak megindítja a kép kialakulását, amelyet az előhívás fejez be. Érthető tehát az óriási érzékenységnövekedés. Az előhívás gondolatára először Daguerre jött rá véletlenül. Tudatosan használta Fox Talbot, papírba itatott ezüstjodid sókkal (1838). Eljárása tulajdonképpen nedves előhívás volt, és egyébként is sokkal inkább hasonlatos a maihoz. Bár Daguerre előbb készített használható fényképeket, mégis inkább Talbot-ot kellene a mai fényképezés felfedezőjének tekinteni. További hatalmas fejlődést jelentett, mikor összefüggő ezüsthaloid rétegek helyett különböző közegekbe elosztott apró ezüsthaloid részeket juttattak. Eleinte tojásfehérjét, albumint, kollodiumot, majd meg zselatint használtak közegként. Legújabban a műanyag is sorrakerült. Hunt 1840-ben fölfedezte, hogy a ferroszulfát a jód-, klór- és brómezüst képek előhívására alkalmas. 7"